Vágólapra másolva!
Noha az angolok elsősorban a svájci játékvezetőt, Urs Meiert hibáztatták csapatuk kiesésért a 2004-es Európa-bajnokságon, azért David Beckham elrontott tizenegyesei is beszédtémát jelentettek Angliában, különösen a portugálok elleni büntetőpárbaj során a kapu fölé bombázott pontrúgás. Az egyik bulvárlap még azt is kiderítette, hogy az égbe lőtt labda hol kötött ki: Spanyolországban!

No nem arról van szó, hogy Beckham akkora erővel lőtte volna meg a játékszert, hanem csupán az a helyzet, hogy a Roteirót egy spanyol illetőségű szurkoló kaparintotta meg. A 25 esztendős Pablo Carral a lelátón izgulta végig a mérkőzést, és a büntetőpárbaj során különösen szerencsésnek bizonyult, hiszen a tribünre fellőtt labda nála kötött ki.

"Amatőr kosárlabda-játékos vagyok, és amikor láttam, hogy közelít felénk a játékszer, felugrottam, és egy kézzel sikerült is elkapnom. Ezzel a mozdulattal gyorsan magamhoz is húztam, és beraktam a pólóm alá, így senki sem tudta elvenni tőlem" - mesélte lelkesen a galíciai illetőségű fiatalember, aki elmondta, hogy a labdát természetesen hazaviszi ereklyének. Ugyanakkor nem állta meg, hogy ne cikizze egy kicsit Beckhamet. "A jegyünk a Q betűjelű sorba szólt, szóval el lehet képzelni, hogy Beckham mennyire elhibázta a kaput" - csipkelődött.

Nem mindenki járt ilyen jól az angol csapatkapitány által kihagyott tizenegyessel, hiszen a hírek szerint Ukrajnában egy televíziós riporter állásába került a dolog. A kontinensviadal eseményeit természetesen az ukrán állami televízió, az ÚT-1 is közvetítette, és amikor Beckham a kapu fölé bombázta a büntetőt, akkor a szpíker, bizonyos Dmitri Julij így kiáltott fel: "Úristen, micsoda bénaság!"

A televíziós társaság vezetői szerint azonban ez túl kemény kijelentés volt Beckham teljesítményére, és az Euro 2004 hátralévő idejére letiltották a képernyőről Julijt. Igaz, a jól értesültek szerint a büntetés elsődleges oka nem ez volt, hanem az, hogy a kommentátor kritizálta az ÚT-1 vezetőségét, mert a rendes játékidőt követő reklámblokk beleért a hosszabbításba, és így az ukrán tévénézők lemaradtak a ráadás első perceiről.