Vágólapra másolva!
Szombaton története első másodosztályú mérkőzését játszotta a Ferencváros labdarúgócsapata, amely az Üllői úton a Jászapáti együttesét 1-0-ra verte. A 107 éves klub történetének legmélyebb válságát éli át, nincs befektető, nincs pénz, ennek ellenére a csapat tudott erősíteni. Összeállításunkban áttekintjük a zöld-fehér együttessel kapcsolatos legfrissebb híreket, az MTK és a Honvéd példáján keresztül bemutatjuk, hogy a másodosztály után is lehet élet, s megnézzük, egy komoly futballkultúrával rendelkező ország bajnokságában (Serie A), hogyan is zajlanak a kizárások már évek, évtizedek óta.

Sokakban felmerül a kérdés - mire lesz elég a Ferencváros megtizedelt játékoskerete az NB II-ben? Bár kissé sántít az összehasonlítás, a Fradi esete kissé olyan, mint a Juventusé Olaszországban, egy sztárcsapat sok jó játékosa elhagyja a süllyedő hajót, de azért Torinóban és Budapesten is akadnak futballisták, akik követik az alsóbb osztályba sorolt kenyéradót. Jelentős különbség, hogy míg a Zebráknál azért nem üres a kassza - pláne, hogy eurómilliókat kaptak a távozó csillagokért -, addig az FTC-nél a járandóságok kifizetésével is akadhatnak gondok a következő idényben.

A ferencvárosi kártyavár összeomlásáról, tehát a szomorú jelenről már korábban írtunk, a közeljövőt pedig lehetetlen megtippelni, a szurkolók a vezetőség lemondására várnak, miközben Ináncsy Miklós elnök szerint még akár ebben az idényben NB I-es lehet a Fradi. A drukkerek mindenesetre kiállnak a csapat mellett, amit jelez, hogy a zöld-fehér hívek pár nap alatt négyezer bérletet vettek, és furcsa érzésekkel bár, de kíváncsian várják, mire lesznek képesek a kedvencek a Jászapáti, a Tuzsér, vagy éppen a Bőcs ellen a második vonal Keleti csoportjában.

Lipcsei Péter csapatkapitány a kizárás után azonnal leszögezte: "Az NB II-re a keret tagjainak nem érvényes a szerződése, mostantól mindenki mehet, amerre lát." Becsülendő dolog, hogy a Ferencváros még így is vonzó egykori válogatott játékosai számára, hiszen úgy tűnik, Tököli Attila és Dragóner Attila is visszatér az Üllői útra. Pont ma, azaz pénteken dől el több játékos sorsa is.

Tököli, Dragóner és Balog Zoltán az FTC hivatalos oldalán megerősítette, hogy megegyezett a vezetőkkel - nem úgy, mint a brazil Leandro, aki már hetekkel ezelőtt Debrecenbe szerződött.

Forrás: MTI

Deme Imre és Bojan Lazic szintén aláírt szerződéssel rendelkezik, ugyanakkor két futballista Dániában van próbajátékon, Takács Ákos a Vejle, míg Jovánczai Zoltán a Midtjylland együttesénél próbálkozik. Utóbbi játékos nem sieti el a távozást, hiszen mint elmondta: "A visszajelzések alapján a dánok elégedettek voltak velem, ez azonban nem jelenti azt, hogy a Midtjyllandhoz szerződök. Egyelőre nem is a távoli, inkább a közeljövőre koncentrálok, vagyis a szombati, a Jászapáti elleni mérkőzésre."

A papírforma szerint a Ferencvárosnak egy Tökölivel, Dragónerrel, Lipcseivel és a tavalyi szezonban is helytállt fiatalokkal illene megnyernie az NB II-t, ám van egy másik front, a Magyar Kupa, aminek az elhódítása anyagi szempontok miatt is alapkövetelmény lenne a zöldek számára.

A főszponzor T-Mobile ugyanis leszögezte: továbbra is támogatni fogja a csapatot, 50 millió forintot hamarosan folyósít a patinás együttes bankszámlájára, ám az újabb 50 millió forinthoz csak egy esetben juthat hozzá a Fradi: ha nem csak az NB II-t, de az UEFA-kupa-indulást jelentő Magyar Kupát is megnyeri. Az pedig már keményebb dió lesz, hiszen több tucatnyian a fényes serleg elhódításában látják az európai focikaland elérésének az egyetlen lehetőségét.