Vágólapra másolva!
Bár a legfontosabb kérdés - hogy melyik csapat nyeri meg a 2005/2006-os labdarúgó-bajnokságot - szombaton dől el, ám a DVSC AVE-Ásványvíz együttese mégis évértékeléssel egybekötött sajtótájékoztatót tartott csütörtökön.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli licencadó testülete csütörtökön valamennyi klubnak megadta az engedélyt a részvételre az élvonalbeli bajnokság 2006/2007-es idényére.

Első fokon, május 10-én tizenkét klub jutott hozzá a rajtengedélyhez, a Sopron, a Ferencváros, a Budapest Honvéd és a REAC beadványát akkor elutasította az illetékes bizottság. Valamennyi "kimaradó" fellebbezett.

Csütörtökön így négy együttes helyzetét vizsgálták. Az MLSZ hivatalos honlapján olvasható beszámoló szerint a Sopron és a REAC ezúttal már feltétel nélkül kapott rajtengedélyt. A Bozsik Stadionban zajló átalakítási munkálatok idejére - a tervek szerint - Csepelre költöző Budapest Honvéd ugyanakkor csak akkor szerepelhet a legmagasabb osztályban, ha az összes szükséges szakhatósági engedélyt benyújtja az új létesítmény használatára vonatkozóan.

(Az együttes jövője azonban így is kérdéses, Kiss Zsolt, a csapatot működtető gazdasági társaság kisebbségi tulajdonosa ugyanis csütörtökön közölte: mivel a felhalmozott adósságokra jelenleg nincs fedezet, ügyvezetőként kötelessége csődeljárást kezdeményezni.)

A Honvédhoz hasonlóan ugyancsak feltételes licenchez jutó Ferencvárosnak folyamatosan be kell számolnia az Üllői úti ingatlanpályázat alakulásáról, illetve pénzügyi, vagyoni helyzetéről.