Vágólapra másolva!
A négy topliga közül háromban már eldőlt a bajnoki cím, Olaszországban azonban csak a hétvégi záró forduló után kerül sor erre, igaz, a Juventus már csak akkor bukhatja el az aranyérmet, ha kikap a Regginától, a Milan pedig legyőzi az AS Romát. Marad azért izgalom az utolsó fordulóra a spanyoloknál és a németeknél is, elsősorban a BL-indulásról döntő mérkőzéseken. Az angoloknál már befejeződött a bajnokság, a szigetországban a Liverpool és a West Ham United szombati kupadöntőjével fejeződik be a szezon.  

Teddy Sheringham minden idők harmadik legidősebb futballistája lehet, aki pályára lép a labdarúgó FA-kupa döntőjében, melyet szombaton, Cardiffban rendeznek meg a Liverpool és a West Ham United részvételével.

A 40. életévét április 2-án betöltött csatár vélhetően csereként jut majd szóhoz a londoni együttesben, akárcsak 1999-ben, amikor is még a Manchester United színeiben gólt szerzett a Newcastle United ellen megnyert fináléban.

Sheringham a szombati mérkőzést megelőzően arról beszélt, hogy az esélytelenek nyugalmával léphetnek pályára, mivel a tavaly Bajnokok Ligáját nyert riválisuk az egyértelmű favorit. Szavait alátámasztja ama tény is, hogy a Vörösök a Premier League-ben a harmadik, míg a West Ham United a kilencedik helyen végzett. A fővárosi gárda éppen a Liverpool remek, BL-t érő szereplése révén már biztos résztvevője az UEFA-kupa következő kiírásának.

A Liverpool hetedik, a West Ham United pedig negyedik alkalommal hódíthatja el a legrégebbi futballtrófeát.