Rosszfiúk a futballpályán

A labdarúgás történetében a nagy gólok és a vitatott esetek mellett leginkább a brutális szabálytalanságok, sérülést okozó belépők maradnak meg az ember emlékezetében. Összeállításunkban főleg a közelmúltból igyekeztünk összeszedni a notórius botrányhősöket, akik nem csak góljaikkal, szép megmozdulásaikkal kerültek az érdeklődés középpontjába, de a másik oldalt is megmutatjuk, szó lesz azokról a játékosokról is, akik példát mutattak, és Fair Play-díjban részesültek.

Nem feledkezhetünk meg azokról, akik éppen azzal emelkedtek ki, hogy olyat tettek, amivel kiérdemelték a Fair Play-díjat. Di Canio esetéről már szóltunk, Fowler direkt kihagyott tizenegyesét is fel szokták hozni példaként, mostanság pedig Daniele De Rossi nevét emlegetik a díj várományosaként.

A Roma középpályása március 19-én a Messina elleni hazai mérkőzésen Mancini szabadrúgása után alig láthatóan kézzel ért a labdába, amely a kapusról a hálóba pattant, és Bergonzi bíró elsőre megadta a gólt. A vendégjátékosok hevesen reklamáltak, majd végül maga De Rossi ismerte el, hogy szabálytalanul szerzett gólt, így Bergonzi végül visszavonta az ítéletét. Az ifjú játékos tette után többen azt javasolták, hogy kapja meg a Fair Play-díjat, közben a másik oldal meg azt hozta fel érvként, hogy valójában semmi különös nem történt, hiszen De Rossi csak elismerte, hogy szabálytalanul szerzett gólt.

Igaz, nagy szó, hogy ezt bevallotta, számtalanszor előfordult már, hogy egy játékos csendben elhallgatta, hogy nem szabályos eszközökkel szerzett gólt, a legismertebb eset Diego Maradona nevéhez fűződik, aki a 86-os vébén kézzel ütött gólt Peter Shiltonnak a negyeddöntőben, majd később, amikor kérdezték az esetről, akkor nemes egyszerűséggel Isten kezét emlegette.

A mexikói világbajnokság gólkirálya, Gary Lineker 1990-ben kapott Fair Play-díjat, az angol csatár pályafutása során még sárga lapot sem kapott, mindig is igazi sportemberként viselkedett a pályán. Emmanuel Petit az 1998-as vébén érdemelte ki a sportszerűségi díjat, a franciák középpályása az olaszok elleni negyeddöntő hosszabbításának utolsó percében ígéretes helyzetben beadás helyett inkább kigurította a labdát, mert látta, hogy középen sérülten fekszik az ellenféltől Luigi Di Biagio. A találkozót végül büntetőkkel a gallok nyerték, de a FIFA vezetői értékelték, hogy Petit fontosabbnak tartotta a sérült ellenfél ápolását, mint hogy az utolsó percben esetleg hőssé váljon.

A török Alpay Özalan kőkemény védő, és akár a rosszfiúk közé is bekerülhetett volna, hiszen összeakaszkodott már David Beckhammel, legutóbb pedig a svájciak elleni pótselejtező után kitört bunyóban vállalt szerepet, de 1996-ban Fair Play-díjat kapott, amikor a horvátok elleni Eb-csoportmeccsen nem rúgta fel a kiugró Goran Vlaovicot, aki berúgta déli szomszédaink győztes gólját. Alpay cselekedete otthon nem váltott ki ekkora elismerést, a török sajtó alaposan lehordta a védőt.

George Weah 1996-ban kapta meg a kitüntetést az afrikai és a libériai futballért tett erőfeszítései elismeréseként. Az aranylabdás csatár hazájában sportiskolát hozott létre, megalapított egy futballkulbot a fiatalok számára, kórházat építettetett, és saját költségen finanszírozta a válogatott szereplését.

A díjátadásra Portugáliában került sor, és a sztorit az teszi pikánssá, hogy pár héttel az esemény előtt Weah a Milan csapatával BL-mérkőzést játszott Portóban, és a lefújás után az öltözőfolyosón lefejelte Jorge Costát, aki állítása szerint végig provokálta őt rassziszta sértésekkel. Jorge Costa vérző orrát egy operatőrnek hála a fél világ láthatta, de Weah ettől még megkapta a díjat.

Lucas Radebe, egykori dél-afrikai válogatott, Weah-hoz hasonlóan, az afrikai ország gyermekfutballjának és a rasszizmus elleni harcnak a támogatásáért került a díjazottak közé 2000-ben.

2000-ben Baróti Lajost, a magyar válogatott egykori szövetségi kapitányát is kitüntették, egy másik legendás személyiség, Hidegkuti Nándor 1993-ban részesült az elismerésben. 1998-ban az iráni, az egyesült államokbeli és az északír szövetség kapta a díjat, előbbi kettő azért, mert a vébén a két gárda egy csoportben szerepelt, és a feszült politikai helyzet ellenére rendkívül sportszerű mérkőzést vívtak.

2001-ben Di Canio mellett a ghánai Sumaila Abdallah vehette át a Fair Play-díjat, mert megmentette az ellenfél játékosának életét. Abdallah a Dawu Youngsters kapusaként éppen kirúgáshoz készült, amikor meglátta, hogy Charles Taylor, a Hearts of Oak csatára a földön fekszik mozdulatlanul. Taylor, aki korábban gólt lőtt Abdallahnak, ollózni próbált, de olyan szerencsétlenül sikerült a mozdulat, hogy a földön maradt. Abdallah a segítségére sietett, és szájból szájba lélegeztetésben részesítette, mielőtt az orvosi csapat megérkezett.

2003-ban a Celtic szurkolói voltak a legsportszerűbbek a FIFA szerint, az UEFA-kupa sevillai döntőjén ugyanis példaértékűen viselkedett 35 ezer, jegy nélkül maradt skót drukker. 2004-ben Haiti és Brazília labdarúgó szövetsége került fel a listára, mert augusztusban a két válogatott a "Mérkőzés a békéért" címszóval lépett pályára Port-au-Prince-ben.

Ugyanebben az évben az athéni olimpia férfi tornáját megnyerő argentin, és a meglepetésre negyedikként záró iraki válogatottnak is díjat adományozott a FIFA, a hivatalos indoklás szerint a két csapat a pályán és azon kívül is példamutatóan viselkedett.

Tavaly a perui Iquitos városa kapta az elismerést, a helyiek ugyanis nagy szeretetettel fogadták és látták vendégül az U17-es világbajnokságra érkező csapatokat és vendégeket, és felejthetetlen hangulatot teremtettek a stadionon kívül és belül egyaránt a torna ideje alatt.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség 1978 óta minden világeseményen díjazza a legsportszerűbb csapatokat, a férfiaknál az alábbi csapatok végeztek a rangsor élén:
1978: Argentína
1982: Brazília
1986: Brazília
1990: Anglia
1994: Brazília
1998: Anglia és Franciaország
2002: Belgium