Vágólapra másolva!
Az olasz labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában az AS Roma megszerezheti sorozatban tizedik győzelmét, ezzel beállítaná a Serie A rekordját. Spanyolországban a kupából kiesett Real Madrid a jó szereplés ellenére a héten edzőváltáson átesett Alavést, míg a Chelsea elleni BL-csatára készülő Barcelona a Real Betist fogadja. A Bundesligában a listavezető Bayern München a kilenc forduló óta veretlen Hannoverhez látogat.

A német Bundesliga 22. fordulójában Dárdai Pál csapata, az ötödik helyen álló Hertha BSC a negyedik Schalke 04 együttesét fogadja. A két UEFA-kupa-résztvevő párharcát a vendégek várják kedvezőbb előjelekkel, hiszen az európai porondon szerdán hazai pályán 2-1-re nyertek az Espanyol ellen, míg a Hertha ugyanebben a sorozatban otthon 1-0-ra kikapott a Rapid Bucurestitől. Ezenkívül a berliniek erejéből utóbbi öt bajnokijukon öt döntetlenre futotta, ami túl kevés ahhoz, hogy elérjék céljukat és a következő idényben is az UEFA-kupában szerepeljenek. A gelsenkircheniek ellen két védő, Arne Friedrich és Malik Fathi nem léphet pályára, mindketten piros lapot kaptak az előző fordulóban, a Wolfsburg elleni meccsen.

Két magyar érdekeltségű csapat találkozik Mönchengladbachban: Lisztes Krisztián együttese fogadja a Szabics Imrét a soraiban tudó 1. FC Kölnt. A térdsérülése után lábadozó Lisztes biztosan nem lép pályára. Ebben az évben még egyik gárda sem nyert bajnokit, a tabella utolsó, 18. helyén álló kölniek legutóbb 2005. szeptember 17-én szereztek három pontot, amikor hazai pályán 2-1-re győztek, éppen a Borussia Mönchengladbach ellen. A Borussia vendégeként 1992-ben nyert legutóbb a Köln.

A listavezető Bayern München a kilenc forduló óta veretlen Hannoverhez látogat. Újabb sikerük esetén a hannoveriek feljöhetnek az UEFA-kupa-szereplést jelentő ötödik helyre. A statisztikák azonban nem szólnak mellettük, ugyanis 18 évvel ezelőtt nyertek legutóbb a bajorok ellen (2-1-re hazai pályán), utóbbi négy meccsüket pedig elvesztették a Bayern ellen, az utolsó három mérkőzésükön még gólt sem szereztek.