Vágólapra másolva!

Félévi értékelés Európa futballbajnokságairól

Összegeztük, mi történt Európa 32 - topligákon kívüli - labdarúgó-bajnokságának az első félidejében. Beszámolók, tabellák, góllövőlisták Albániától Walesig.

A legutóbbi két bajnokságban első helyen végzett Fenerbahce egyelőre őrzi trónját, sőt az isztambuliak még veretlennek mondhatják magukat a pontvadászatban. Christoph Daum együttese továbbra is a brazil játékmesterre, Alexre épül, a francia támadó, Nicolas Anelka teljesítménye ezúttal elmaradt a várttól - érdekes módon a csatár mégis most került vissza hazája válogatottjába. Az első két fordulóban elért két döntetlen után sokan már temették a címvédőt, amely erre 13 győzelemmel válaszolt - ez a sorozat új klubrekordot jelentett, ráadásul benne volt az örök rivális Galatasaray elleni diadal is. A csapatjáték szempontjából nagyon sokat számított a Juventus FC-től megvett ghánai középpályás, Stephen Appiah, akinek köszönhetően Alexnek kizárólag a támadásokra kellett koncentrálnia, és ez meg is látszott a brazil teljesítményén - miközben azért Appiah is jó volt egy gólra.

A Fenerbahce egyetlen riválisa a Galatasaray lehet, amely ugyan négy pontra le van maradva a listavezetőtől, ugyanakkor 12 pont a fórja a harmadik helyet elfoglaló Kayserispor előtt. A Galata a nyáron új trénert szerződtetett a belga Eric Gerets személyében, akinek módszerei pár focistának nem nyerték el a tetszését, és decemberben olyan híreket is lehetett hallani, hogy a labdarúgók meg akarják buktatni a mestert - de a vezetőség egyelőre kitart a belga mellett. A Fenertől elszenvedett vereség mellett még a Diyarbakirsportól kapott ki az együttes, amely rengeteg kiváló támadóval rendelkezik, és ez nem segíti az egészséges csapatszellem kialakulását: Gerets többször is Hakan Sükürt mellőzte a csatárok közül, márpedig a Boszporusz Bikája még mindig nagy közönségkedvenc, de a cseh Marek Heinz augusztus végi leigazolásának sem volt sok értelme, ha nem veti be őt a tréner. A karmesteri pálcát Gerets a szerb Szasa Ilics kezébe adta, de a Partizan Beogradtól megvett focista nem tudott egyenletesen teljesíteni, hol zseniálisan focizott, hol pedig mintha nem is lett volna a pályán.

A Kayersispor harmadik helye hatalmas szenzáció, elvégre a gárda az előző szezonban újoncként alig kerülte el a kiesést. De a hagyományos nagycsapatok bukdácsolása (a Trabzonspor egyelőre kénytelen kilábalni a hullámvölgyből, és a Besiktas is csak lassan kapaszkodik felfelé, köszönhetően annak, hogy a kispadra Jean Tigana került a szezon közben) lehetővé tette a kayseri gárdának, hogy versenyben legyen a dobogóért - a csapat még úgy is harmadik, hogy legutóbbi két meccsét elveszítette. De ott van a középmezőny elején a Genclerbirligi is, amely mindössze 12 gólt kapott a fél szezon alatt - a nyáron igazolt két svéd bekk, Christian Järdler és Fredrik Risp megszerzése tehát tökéletes húzás volt.

A bajnokság állása

1. Fenerbahce 17 14 3 - 43-17 45
2. Galatasaray 17 13 2 2 39-17 41
3. Kayserispor 17 9 2 6 30-22 29
4. Genclerbirligi 17 6 7 4 21-12 25
5. Besiktas 17 7 4 6 24-19 25
6. Sivasspor 17 6 7 4 19-17 25
7. Erciyesspor 17 5 8 4 17-19 23
8. Trabzonspor 17 6 5 6 21-24 23
9. Konyaspor 17 5 7 5 22-18 22
10. Gaziantepspor 17 5 6 6 22-27 21
11. Manisaspor 17 5 5 7 21-23 20
12. Ankaragücü 17 4 7 6 19-21 19
13. Diyarbakirspor 17 5 3 9 16-30 18
14. Ankaraspor 17 3 8 6 22-24 17
15. Malatyaspor 17 4 5 8 14-27 17
16. Rizespor 17 3 6 8 13-23 15
17. Samsunspor 17 3 5 9 27-37 14
18. Denizlispor 17 3 4 10 12-25 13

A góllövőlista élmezőnye: 13 gólos: Ümit Karan (Galatasaray), 10 gólos: Ünal (Kayserispor), 9 gólos: Necati (Galatasaray), Alex (Fenerbahce), 8 gólos: Márcio Nobre (Fenerbahce), Godban (Samsunspor), 7 gólos: Bulut (Ankaragücü), Cenk (Erciyesspor), Fatih Tekke (Trabzonspor), 6 gólos: Cakir (Genclerbirligi), Ilics (Galatasaray), Serkan (Samsunspor).