Vágólapra másolva!
A profik képviseletében Kisteleki István, a liga elnöke, az amatőrök közül pedig Helmeczy László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei és Vörös Tamás, a Somogy megyei szövetség vezetője lett tagja a Magyar Labdarúgó Szövetséget (MLSZ) ideiglenesen irányító ad hoc bizottságnak - erről határozott pénteken a szervezet rendkívüli közgyűlése.

Gyárfás Tamás, a 2012-es magyar-horvát Eb-pályázat szervezőbizottságának elnöke a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) rendkívüli közgyűlése után, kötetlen beszélgetés keretében azt javasolta a küldötteknek: ösztönözzék Csányi Sándort, az OTP Bank Rt. vezérigazgatóját, hogy vállalja el az MLSZ elnöki tisztségét.

Gyárfás elmondta: semmilyen felhatalmazása nincs az ismert üzletembertől arra, hogy érte lobbizzon, de úgy gondolja, ha a magyar futball valamennyi résztvevője egyöntetűen Csányi mögé áll, ez akkora erőt jelent, melyre nem lehet nemet mondani.

Az Eb-pályázat szervezőbizottságának első embere hozzátette: Csányi megválasztása esetén az elnökségbe 8-9 elismert üzletember - többek között Eppel János, a Porsche Hungária vezérigazgatója, Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke, Hernádi Zsolt, a MOL vezérigazgatója - kerülhetne és csak 3-3 hely maradna a profi, illetve amatőr képviselőknek. Gyárfás garanciát kért arra, hogy akik nem értenek egyet a felvetésével, azok is elfogadják a többség álláspontját.

A nyílt szavazás során egyetlen küldött adott hangot ellenvetésének.