Vágólapra másolva!
A Budapest Honvéd többségi tulajdonosa, Piero Pini a Magyar Labdarúgó Szövetség számlájára utalta át a csapat korábbi vezetőedzőjének, Tornyi Barnabásnak járó 40 millió forintot, mivel a tréner nem jó számlát adott a klubnak.

Úgy tűnik, a Budapest Honvéd azzal nem ússza meg az egy osztállyal lejjebb sorolást, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetségnek (MLSZ) átutalta a korábbi vezetőedzőjének, Tornyi Barnabásnak járó 40 millió forintot.

"Az MLL elnökségének utolsó határozata értelmében a kispestiek csak akkor folytathatják szereplésüket az élvonalban, ha az ítélet kézhezvételétől számított öt napon belül hivatalosan igazolom, hogy a Honvéd már nem tartozik nekem. Mivel én még egy árva forintot nem láttam a nekem járó pénzből, nem tudom ezt igazolni" - mondta a távirati iroda érdeklődésére a fejleményekről Tornyi.

A szakember hozzátette, nem tudja, az MLSZ mit fog lépni, vagy egyáltalán tud-e az összeg érkezéséről, illetve a Honvéd vagy a szövetség ettől kezdve miként képzeli az ügy megoldását, ugyanis jogilag most nagyon aggályos a helyzet.

Tornyi elmondása szerint az APEH által jogszerűtlennek minősített számlának is megvan a maga története, ugyanis az ominózus kiskunfélegyházi találkozón őt rendkívüli módon megalázták.

"Öt-hat számlát is kiállítottam, de különböző ürügyekkel egyiket sem fogadták el. Ezért mondtam Piero Pini és Kiss Zsolt tulajdonosoknak, hogy állítsák ki ők, de ezt visszautasították, pedig a tárgyalás során komoly engedményeket is tettem, hogy végre több évnyi huzavona után lezárjuk az ügyet" - számolt be az őt ért sérelmekről a tréner, aki megjegyezte, a sok megaláztatás miatt most már nem hajlandó engedni a bíróság által neki megítélt kamatostul járó összegből, ami szerinte 40 millió forintnál is több.

A tréner arra is kitért, hogy közvetlenül a Honvéd sajtótájékoztatója után felhívta őt egy újságíró, s miközben vele beszélt, a szurkolók a háttérből megfenyegették, ezért rendőri védelmet kér.

"Egyébként üzentem Pininek, hogy 45 percen belül a Bozsik Stadionban vagyok a kiállított számlával együtt, de ezt elhárította azzal, hogy ő már átutalta a pénzt az MLSZ-nek és kétszer nem utal" - mondta Tornyi.