Vágólapra másolva!
A keddi BL-játéknapon csak hazai győzelmek születtek, szerdán azonban két sztárcsapat edzője is úgy nyilatkozott, hogy már idegenben el akarja dönteni a továbbjutás kérdését. Carlo Ancelotti a Milannal hajt győzelemre Manchesterben, míg a címvédő FC Porto exedzője, a Chelsea-t irányító José Mourinho Barcelonában vezetné sikerre az angol listavezetőt. A Lisztes nélküli Werder Bremen a Lyont, míg a tavalyi győztes Porto az idén még veretlen Intert fogadja.

Carlo Ancelotti, az AC Milan vezetőedzője már az első mérkőzésen győzni szeretne a Manchester United ellen. "Ugyan fantasztikus formában vannak az angolok, ennek ellenére nyerni akarunk, és nem is gondolunk más eredményre" - nyilatkozta a sorozat 2003-as győztesének trénere.

Az olasz együttes legnagyobb hiányzója az Aranylabda-birtokos ukrán Andrij Sevcsenko lesz, aki a szombati, Cagliari elleni bajnokin járomcsonttörést szenvedett. "Természetesen nem örülök neki, hogy ki kell hagynia a meccset, de jó volt látni, hogy a hétvégén Serginho a cserepadról beállva milyen nagyszerűen pótolta őt" - mondta Ancelotti, némiképpen elárulva ezzel "haditervét".

Érdekesség, hogy 2003-ban éppen az Old Trafford-stadionban hódította el a trófeát a milánói gárda. A Manchesternél jóval kevesebb a gondja Sir Alex Fergusonnak, hiszen még Ruud van Nistelrooy is játékra jelentkezett hosszú sérülése után. "Sok nehéz mérkőzést játszottunk már ebben a szezonban, de úgy érzem, ez lesz a legkeményebb. A Milan hihetetlenül erős csapat, amelyben minden poszton világklasszisok futballoznak. Természetesen nyerni akarunk, de ez csak akkor sikerülhet, ha az elmúlt hetekben nyújtott formánkat hozzuk" - nyilatkozta Ryan Giggs, a Vörös Ördögök balszélsője.

A várható kezdőcsapatok:
MU: Carrol - G. Neville, Silvestre, Ferdinand, Heinze - C. Ronaldo, Keane, Scholes, Giggs - Rooney, van Nistelrooy.
Milan: Dida - Cafú, Nesta, Stam, Maldini - Pirlo, Gattuso, Seedorf, Kaká -Crespo, Serginho.
vezeti: Mejuto González (spanyol)

A két együttes eddigi mérkőzései:
1958.05.08. (BEK, elődöntő):
Manchester United - AC Milan 2-1

1958.05.14. (BEK, elődöntő):
AC Milan - Manchester United 4-0

1969.04.23. (BEK, elődöntő):
AC Milan - Manchester United 2-0

1969.05.15. (BEK, elődöntő):
Manchester United - AC Milan 1-0