Vágólapra másolva!
Az öreg kontinensen 13 olyan ország akad, amelyben nem őszi-tavaszi rendszerben küzdenek a csapatok a bajnoki pontokért, hanem naptéri év szerint, így aztán a Bajnokok Ligája következő idényének résztvevői közül 13 klub kiléte már ismert. Akad közöttük néhány váratlan név is, hiszen a szinte örökös bajnoknak tartott norvég Rosenborg BK és lett Skonto Riga sem tudta megnyerni hazája pontvadászatát.

A szigetországban az utolsó fordulóra maradt a döntés a bajnoki aranyérem sorsáról: az első két helyen álló csapat, a Cork City és a Derry City egymás ellen lépett pályára. Másfél hónappal korábban még úgy tűnt, hogy ennek a mérkőzésnek nem lesz tétje, hiszen a corkiak magabiztosan vezették a mezőnyt, és a számmisztika is mellettük szólt: a gárda ugyanis két éve harmadik, tavaly pedig második lett, vagyis most a bajnoki címnek "kellett" következnie.

Az utolsó kilenc fordulóban azonban az együttes mindössze 17 pontot gyűjtött össze, míg a Derry City ugyanezen idő alatt 24 egységnyit, így az utolsó találkozót már egypontos előnnyel várhatta. Mindez egyértelmű szenzációnak számított Írországban, elvégre a Derry az előző években rendre a kiesés ellen küzdött, és a szakemberek az idén sem vártak mást tőle.

A tavaly szeptemberben a csapat élére került menedzser, Stephen Kenny azonban alapjaiban alakította át a gárdát, növelte az edzések számát, és igazi csapategységet alakított ki - sikerült rávennie például a keret Dublinban élő tagjait is arra, hogy Derrybe költözzenek. Ennek meg is lett az eredménye, az együttes látványos támadójátékot produkálva ugrott a táblázat élére, és az utolsó forduló rangadóján már egy döntetlen is elég lett volna a számára az aranyéremhez.

A Derry játékosainak 450 kilométert kellett utazniuk Corkba, ahol közel hétezres közönség látogatott ki a Turners Crossra. A hazaiak már a huszadik másodpercben majdnem megszerezték a vezetést John O'Flynn fejesével, és az sem zavarta meg őket, hogy első számú csatárukat, Neale Fennt sérülés miatt hamar le kellett cserélni. A gólzsák helyére beállt Denis Behan ugyanis remekül futballozott, és bő negyedóra elteltével a Cork meg is szerezte a vezetést O'Flynn révén.

A Derry csak a második félidőre tért magához, de szerencséje sem volt: a már sárga lapos corki védő, Roy O'Donovan durván beleszállt ellenfelébe, de a játékvezető nem adott neki lapot. Két perccel később pedig a Cork megszerezte második gólját, és Liam Kearney találata el is döntötte a mérkőzés - na meg az aranyérem - sorsát. A Cork City 12 év után nyert ismét bajnoki címet, és akár duplázhatott is volna, hiszen a kupadöntőbe is bejutott.

Ez azonban nem jött össze, pedig az együttes favoritnak számított a Drogheda United ellenében, amely a negyedik helyen zárta a pontvadászatot. A dublini Lansdowne Roadon megrendezett finálén azonban a Droghada (amely története során eddig kétszer került be a döntőbe, ám mindkétszer vereséget szenvedett) sokkal jobban játszott, és teljesen megérdemelten szerzett vezetést a második félidő elején Gavin Whelan révén - aki nem más, mint a Liverpool FC egykori klasszisának, Ronnie Whelannek az unokaöccse.

Nyolc perccel később a United megduplázta előnyét a csapatkapitány Declan O'Brien góljával, és a továbbiakban a Cork heves rohamai ellenére már nem változott az eredmény. A Drogheda ezzel fennállása legnagyobb sikerét érte el, középpályása, Graham Gartland pedig sorozatban harmadszor lett kupagyőztes - az előző két évben a Longford Town játékosaként hódította el a trófeát.

A legnagyobb szenzáció azonban az volt, hogy az ország történetének legeredményesebb klubcsapata, a Shamrock Rovers kiesett az élvonalból! Az egyesület 15-szörös bajnoknak mondhatja magát, ami rekordnak számít Írországban, és egyetlen más gárda sem adott annyi válogatott játékost, mint a Shamrock, de az utóbbi években az együttes korántsem szerepelt hagyományaihoz méltóan, és 1995 óta nem tudott aranyérmet nyerni.

Ezzel együtt a kiesés veszélye korábban sohasem fenyegette a csapatot, és most sem lett volna probléma, ha a vezetőség nem követ el egy adminisztrációs hibát a szezon közben, ami miatt a gárdától nyolc pontot levontak. Ha ez nincs, a Rovers nyolcadik helyen zárt volna a 12 csapatos pontvadászatban, de így utolsó előtti lett, és osztályozóra kényszerült, ahol elbukott a Dublin Cityvel szemben.

A bajnokság végeredménye:

mgydvgkp
1.Cork City33228353-1874
2.Derry City33226556-2572
3.Shelbourne Dublin33207662-2567
4.Drogheda United331212940-3348
5.Longford Town331291229-3245
6.Bohemians Dublin331361442-4745
7.Bray Wanderers331161640-5739
8.Waterford United33971730-4934
9.University College Dublin337121428-4433
10.St. Patrick's Athletic337111526-3632
11.Shamrock Rovers*33981633-5227
12.Finn Harps33562230-5121


* A Shamrock Roverstől nyolc pontot levontak!

Osztályozó:
Shamrock Rovers - Dublin City 1-2, 1-1

Kiesett a Shamrock Rovers és a Finn Harps. Feljutott a Sligo Rovers és Dublin City.

A góllövőlista élmezőnye:
22 gólos: J. Byrne (Shelbourne Dublin)
18 gólos: Farren (Derry City)
13 gólos: McHugh (Finn Harps)
12 gólos: Zayed (Bray Wanderers)
11 gólos: O'Flynn (Cork City)
8 gólos: Crowe (Shelbourne Dublin), Whelan (Drogheda United)

A bajnokcsapat névjegykártyája
alapítási éve: 1984
címe: Curragh Road, Cork
telefonszáma: 00-353-021-4 321 958
telefaxszáma: 00-353-021-4 321 958
internetcíme: www.corkcityfc.ie.
elnök: Brian Lennox
stadion: Turners Cross (8500 férőhelyes)
edző: Damien Richardson
eddigi sikerei: kétszeres bajnok (1993, 2005), kupagyőztes (1998).

Írország: a Shelbourne otthon is bizonyítotthttp://www.origo.hu/sport/focivilag/20050110marbefejezodott.html?pIdx=4