Vágólapra másolva!
A magabiztosan vezető Juventusra vár a legnehezebb feladat az éllovasok közül az olasz labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában, hiszen a torinóiak szombaton Rómába, az SS Lazióhoz látogatnak. Angliában Arsenal-Chelsea szuperrangadóra kerül sor, a Bundesligában a Hamburg brémai vendégjátéka,  a spanyoloknál pedig a Real Madrid-Osasuna mérkőzés ígérkezik a legérdekesebbnek.

Az angol bajnokság hétvégi fordulójában Arsenal-Chelsea szuperrangadóra kerül sor. Az Ágyúsok a jelenleginél is reménytelenebb helyzetbe kerülnének a bajnoki cím megszerzését illetően, amennyiben elbuknák a derbit, ezzel együtt pedig a dobogós helyektől is minden bizonnyal tovább távolodnának. A Chelsea előnye velük szemben 17 pont, de a harmadik helyen álló Liverpool is öttel előzi meg őket.

Arsene Wenger játékosai abban mindenképpen reménykedhetnek, hogy ebben a szezonban még nem kaptak ki a Highbury-stadionban. "Csak a győzelemre szabad gondolnunk. Nem görcsölhetünk a bajnoki címen, ha ezt tesszük, rendkívül nehéz kilencven percnek nézünk elébe"- nyilatkozott Dennis Bergkamp, az Arsenal holland légiósa, aki a legutóbbi két PL-összecsapást sérülés miatt kihagyta.

A Bajnokok Ligájától búcsúzú Manchester United az Aston Villához látogat, míg a jelenleg negyedik Tottenham Hotspur a Middlesbrough vendégeként lép pályára.