Vágólapra másolva!
Szerda este a Bajnokok Ligájában az utolsó három nyolcaddöntős hely sorsa is eldőlt. Óriási meglepetésre az 1999-ben győztes Manchester United utolsó lett a D csoportban, miután a - sikerével a legjobb 16 közé jutott - Benfica 2-1-re legyőzte az angol sztárcsapatot. A kvartett élén a Lille ellen 1-0-ra diadalmaskodó Villarreal végzett. A C csoportban az Udinese kikapott a Barcelonától, így a második továbbjutó helyet a Werder Bremen kaparintotta meg, amely 5-1-re kiütötte a Torghelle Sándorral felálló Panathinaikoszt.

A Manchester Unitednek legalább ikszre kellett hajtania a Benfica otthonában (s persze drukkolni a Villarreal ellen), és érvényesült is a papírforma, egy nagy kavarodás után ugyanis Paul Scholes betalált már a hatodik percben.

Az angol öröm azonban csak tíz percig tartott, Geovanni ugyanis csukafejesből egyenlített, majd - szigetországi szempontból - tovább romlott a helyzet, minthogy a 34. percben Beto távolról ráküldött s egy védőn megpattant lövése szintén van der Sar kapujában landolt. Így a szünetben 2-1-re már a portugálok vezettek, a MU pedig nem tudott újítani a második játékrészben.

A másik meccsen a Villarreal egy gólt gurított a Lille-nek, s így csoportelső lett, ám nem akármilyen gólkülönbséggel: a spanyol gárda mindössze háromszor volt eredményes a BL-csoportkör féltucat találkozója során. Igaz, a védelme betonból volt, s csak egyszer kapitulált.

De nem a francia Lille ellen, így a MU csoportutolsó lett, a Benfica elcsípte a második negyeddöntős helyet, a gallok pedig a kisebb presztízsű európai kupában próbálhatják ki, mire is képesek.

D csoport:
Benfica (portugál) - Manchester United (angol) 2-1 (2-1)
Benfica: Quim - Alcides, Beraldo, Leo (Rocha, 90.), Luisao - Nélson, Nuno Assis (Pereira, 73.), Beto, Geovanni (Mantorras (80.) - Petit, Nuno Gomes.
MU: Van der Sar - Ferdinand, Neville, O'Shea (Richardson 85.), Silvestre - Giggs (Saha, 60.), Ronaldo (Park, 66.), Scholes, Smith - Rooney, van Nistelrooy.
gól: Geovanni (16.), Beto (34.) illetve Scholes (6.)

Villarreal (spanyol) - Lille (francia) 1-0 (0-0)
Villarreal:
Viera - Kromkamp, Gonzalo Rodriguez, Pena, Arruabarrena - Marcos Senna, Josico, Sorin (Hector Font, 36.), Riquelme - Jose Mari (Guayre, 59.), Forlán (Roger, 83.).
Lille: Sylva - Chalme, Tavlaridisz, Vitakic, Tafforeau - Dumont, Makoun, Lichtsteiner (Moussilou, 70.), Bodmer - Dernis (Acimovic 60.), Odemwingie (Mirallas, 74.).
gól: Guayre (67.)