Vágólapra másolva!
Legyen szó a jóképűnek mondott David Beckhamről, a karakteres arcúnak tartott Christian Karembeu-ről, a markáns tekintetű Oliver Kahnról, netán a sokak által irigyelt Rafael van der Vaartról, egy közös mindenképp van bennük - mindegyikük büszkén jelenik meg élete párjával a kamerák előtt. Ha körülnézünk az interneten, megannyi olyan oldalra bukkanhatunk, ahol rangsorolják a szépséges focistafeleségeket és -barátnőket. Nézzük meg, hol kit tartanak a legszebbnek! Cikkünkben a virtuális szépségversenyeken kívül Ronaldo nőügyeivel, valamint a sármos és a ronda focistákkal is foglalkozunk.

A vb-döntőn akár Ronaldo játékát is megcsodálhatja - tippeljen és utazzon!

A Real Madrid fénoménja, Ronaldo külön cikket érdemelne, annyi szépséggel összehozta már a sors (egy oldalt azért csak kiharcolt a lesipuskás center). A brazil szívtipró még nincs 30 éves, de már két feleségétől is elvált, s persze jelenleg sem alszik egyedül madridi villájában.

Miután szintén futballista nejével, a babaarcú Milene Dominguesszel - akivel van egy közös gyerekük - 2003-ban külön útra tértek, egy darabig Lívia Lemosnak, a 20 éves brazil televíziós műsorvezetőnek csapta a szelet, sőt az is napvilágra került, hogy Ronnie-nak tíz éven keresztül, 15 éves korától volt egy titkos szerelme a nála két évvel fiatalabb Juliana Ferraz személyében.

2004 márciusában eljegyezte a 22 esztendős katalán szupermodellt, Mireia Canaldát, ám ez a kapcsolat sem tartott sokáig, hiszen "jött" Daniela Cicarelli, aki Brazíliában tévés műsorvezetőként vált ismertté. A szintén nagyon csinos hölgyet feleségül is vette volna a gólzsák, de mivel hivatalosan még mindketten házasok voltak, végül "csak" egy gigalagzit tartott az álompár. A modellként és triatlonistaként is ismert Cicarelli gyermeket is várt Ronaldótól, ám elvetélt, később pedig elvált kettejük útja - állítólag túl keveset találkoztak, s ezt megelégelte Daniela.

Ronaldo jelenlegi párja

Ronaldo nem sokat kesergett, 2005 októbere óta a - mily' meglepő - modellként dolgozó Raica Oliveirával jár együtt a Real Madrid aranylabdása.