Vágólapra másolva!
Focirégész című sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátumhoz kapcsolódó, legemlékezetesebb futballeseményeket. Nézzük, mi történt október 23-án!

2001-ben ezen a napon az ötödik fordulót játszották a Bajnokok Ligájában. A G csoportban a játéknap előtt még mind a négy együttes dédelgethetett továbbjutási álmokat, ám röpke kilencven perc elteltével erről kettőnek is le kellett mondania.

Az Olimpiakosz a legutóbbi hét eredményei alapján (amikor is a Manchester United kétszer is kikapott hazai pályán) nem teljesen esélytelenül érkezett az Old Traffordra, a Vörös Ördögök azonban ezúttal semmit sem bíztak a véletlenre, és már az első perctől kezdve heves rohamozásba kezdtek.

A szerencse azonban ismét elpártolt mellőlük, mert sokáig képtelenek voltak bevenni Dimitriosz Elefteropulosz kapuját. A 64. percben Ruud van Nistelrooy vette át a labdát az ötös sarkánál, és néhány másodperc alatt legalább három, tizenegyest érő szabálytalanságot követtek el ellene. A portugál játékvezető meg is adta a büntetőt, ám a sértett lövését Elefteropulosz kiütötte. Sir Alex Ferguson az utolsó percekben aztán a jól megszokott csodafegyverhez, a Babaarcú Gyilkoshoz, azaz Ole-Gunnar Solskjaerhez folyamodott, és a norvég támadó nem is okozott csalódást mesterének: hat perccel pályára lépése után Van Nistelrooy fűzte be védőjét a jobb oldalon, majd a középen egyedül álló csatártársához passzolt, aki hat méterről a léc alá lőtt.

Ezzel megtört a jég, és a hátralévő negyedórában (88. perc: Juan Sebastián Verón adott parádés indítást Ryan Giggsnek, aki elhúzta a kimozduló kapus mellett a labdát, majd a kapuba gurított) a hazaiak már azt a látványos támadójátékot nyújtották, amire képesek, különösen harmadik találatuk volt szemkápráztató: rendkívül látványos, egyérintős manchesteri akció végén Verón adott középre, ahol Van Nistelrooy egyből a hálóba lőtt.

Manchester United - Olimpiakosz 3-0 (0-0)
Manchester, Old Trafford, 66 769 néző
v.: Melo Pereira (portugál)
Manchester United: Barthez - G. Neville, Blanc, W. Brown, Irwin, Beckham, Butt (Solskjaer, 73.), Verón, Giggs, Van Nistelrooy, Scholes
edző: Ferguson
Olimpiakosz: Elefteropulosz - Anatolakisz, Patszatzoglu, Kontisz, Mavrogenidisz (Purszanidisz, 46.), Jannakopulosz (Roberts, 83.), Karembeu, Amanatidisz, Djordjevics, Ofori-Quaye, Alekszandrisz (Álvez,63.)
edző: Lemonisz
gól: Solskjaer (79.), Giggs (88.), Van Nistelrooy (90.).