Vágólapra másolva!
Bokáig érő víz áll a Puskás Ferenc-stadion gyepszőnyegén, így nem tudott a szerdai Bajnokok Ligája-selejtező helyszínen edzeni a Debrecen és a Manchester United labdarúgócsapata kedd este. A magyar bajnok vezetőedzője, Supka Attila bízik a győzelemben.

Sir Alex Ferguson, a Manchester United vezetőedzője nem tart attól, hogy a heves esőzés miatt felázott talajú pálya gondot okozna a Debreceni VSC-AVE Ásványvíz elleni, szerda esti Bajnokok Ligája-selejtezőn.

"Sajnos az edzésen nem ismerkedhetünk a találkozó helyszínével, de három éve már játszottunk itt. Ráadásul akkor is pocsék idő volt a mérkőzés előtti napon. Az biztos, hogy a már előzetesen jelzett változtatások mellett nem várható újabb módosítás a csapatban" - mondta a skót szakember.

Ferguson a Puskás Ferenc-stadion illetékeseivel egyeztetve elfogadta, hogy együttese a DVSC-hez hasonlóan a KSI-pályán gyakoroljon kedden este.

"Sajnos Roy Keane, Mikael Silvestre és John O,Shea sem szerepelhet a visszavágón, de biztos, hogy a helyükre kerülő futballisták is jól játszanak majd" - jegyezte meg a tréner a három otthon maradt játékosról.

Helyükre Alan Smith, Wes Brown és Gabriel Heinze kerül, ahogy azt már a keddi angol lapok megírták.

Újságírói kérdésre válaszolva Sir Alex Ferguson beszélt az első mérkőzésről, közelebbről Halmosi Péter meg nem adott, szabályosnak tartott góljáról is.

"Van, amikor minket, van amikor az ellenfelet segítik a bírói döntések. Ne feledjék, mi sem kaptunk meg egy jogosnak tűnő büntetőt" - szögezte le a Manchester Unitedet 1986. november 6-a óta dirigáló edzőlegenda.

Sir Alex Ferguson végezetül kijelentette: szeretné, ha csapata ebben az idényben a Bajnokok Ligáját és a Premier League-et is megnyerné.