Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válogatott szerdán 17.30-kor az argentin együttes ellen lép pályára a Puskás Ferenc-stadionban. Gera Zoltán csapatkapitány elszántan készül a találkozóra és bízik a jó eredmény elérésében, amelyet a javuló állapotú Böőr Zoltánnal a kezdőcsapatban, valamint Vincze Ottóval a védősorban érhet el Lothar Matthäus együttese. Már megtippelhető az argentinok összeállítása, mégpedig a keddi kétkapus tréning alapján, amelyen az "első csapat" Crespo és D'Alessandro góljával 2-1-re verte a Figueroa-találattal szépítő gárdát.

Lothar Matthäus szövetségi kapitány számos variációt gyakoroltatott a magyar válogatott keddi edzésén, amelyen Éger László és a korábban irányítóként szereplő Vincze Ottó szerepelt a védelem tengelyében. A győri középpályás vasárnap a Real Madrid ellen is játszott védőként, s elmondása szerint tetszett neki az új feladatkör.

A pasaréti Pénzügyőr-pályán a védekezés mellett a támadójáték is fókuszba került az argentinok elleni szerdai barátságos meccs kapcsán. A feladatokat egykapus játék során sajátították el a kerettagok. A tréning szöglet- és szabadrúgás szituációk gyakorlásával zárult.

Rohamosan javul Böőr Zoltán állapota, miután vasárnap este orrcsontzúzódást szenvedett a Puskás Ferenc-válogatott - Real Madrid mérkőzésen. A debreceni középpályást Thomas Gravesen lekönyökölte, ezért a 14. percben el kellett hagynia a pályát. Ennek ellenére azóta is Lothar Matthäus keretével készül, gyógyulását egy mágneses és reflexponton történő kezelést lehetővé tevő eszköz segíti.

Dr. Csiki Zoltán, a magyar válogatott orvosa a Bulgária elleni, március végi vb-selejtező előtt is használta a Magnapress-rudakat - akkor is éppen Böőr, valamint Vincze Ottó és Halmosi Péter arcüreggyulladásának kezelésére. A sokrétűen felhasználható eszköz izom- és csontsérülések, továbbá egyéb panaszok kezelésére nyújt hatékony és természetes megoldást.

"Az eszköz egy magyar professzor találmánya, amely a statikus mágnesesség és a reflexológia jótékony hatását ötvözi. Hatékonysága valóban jelentős segítséget jelent a labdarúgó-sérülések gyors ellátásakor, s további előny, hogy a kezelés gyakorlatilag bárhol, adott esetben akár a csapat buszán is elvégezhető" - összegezte tapasztalatait az mlsz.hu-nak dr. Csiki Zoltán.

Lothar Matthäus szövetségi kapitány szokása szerint csak a találkozó napján hirdeti ki kezdőcsapatát. Az edzés alapján ugyanakkor várhatóan a következő összeállításban kezd a hazai együttes: Király - Bodnár, Vincze, Éger, Huszti - Böőr vagy Buzsáky, Takács, Gera, Halmosi vagy Tóth N. - Kenesei, Torghelle.