Vágólapra másolva!
Az európai második vonalba tartozó pontvadászatok közül kettő is elkezdődött a hét végén: Franciaországban és Skóciában is az első fordulót rendezték a bajnokságban. A galloknál a nagy esélyesek közül az első körben csak a Marseille botlott, a PSG viszont egyelőre nem okozott csalódást, a skótoknál viszont a két szuperfavorit közül a Celtic rögtön hibázott.

Remekül rajtolt az osztrák bajnokságban az FK Austria Wien együttese. A bécsi lila-fehérek a hét végi, negyedik fordulóban az újonc SV Riedet verték 2-0-ra, és egyelőre százszázalékos teljesítménnyel állnak az élen - a klub utoljára 1990-ben kezdte ilyen jól a szezont, és akkor meg is nyerte az aranyérmet.

Tizenegyesekkel dőlt el a belga Szuperkupa sorsa. A május döntőben az FC Brugest hatalmas meglepetésre legyőző, és ezzel abajnokcsapat duplázását megakadályozó Germinal Beerschot ezúttal is alaposan megnehezítette a bruges-iek dolgát, hiszen a rendes jáátékidő 1-1-es döntetlent hozott, de a büntetpárbajban már az FC Bruges nyert 4-2-re. Ha mindez három hónappal korábban történik, akkor szuperkupa-döntőre sem lett volna szükség...

Megtörtént az idény 18. edzőváltása a brazil bajnokságban - mindez 16 forduló alatt! A hét végi játéknapot követően az Atlético Mineiro szakembere, Tite mondott le posztjáról, miután csapata 3-1-re kikapott a Goiástól, és így visszaesett a 21. pozícióba.

A dán pontvadászatban három forduló után még három olyan együttes is akad, amely eddig mindegyik meccsét megnyerte. Az nem olyan nagy meglepetés, hogy a címvédő Bröndby IF és a legutóbbi ezüstérmes FC Köbenhavn eddig százszázalékos teljesítményt nyújtott, az viszont annál inkább, hogy az előző idény hetedikje, a Viborg FF is megszerezte eddig az összes pontot.

Furcsa fordulót rendeztek a hét végén Finnországban. A hat mérkőzésen összesen kilenc gól született, de ebből hetet egyetlen meccs látogatói láthattak: a Helsingin JK 7-0-ra verte a RoPS-t. A többi öt találkozón tehát mindössze kétszer rezdültek meg a hálók, a fővárosiakon kívül csak a MyPa Anjalankoski és az AC Allianssi Vaanta talált be, a többi kilenc együttes eredménytelen maradt.

Csodagól született a mexikói bajnokság első fordulójában. A Pachuca csatára, Juan Carlos Cacho a hosszabbításban a saját térfeléről emelte át a kissé kinn álló kapus felett a labdát, egyenesen a hálóba, és csapata ezzel a találattal verte 2-1-re a Monterrey-t.

Szuperrangadót játszottak az orosz bajnokságban, amely sokak szerint a bajnokság végkimeneteléről is dönthet. A listavezető Lokomotiv Moszkva az első számú trónkövetelőt, a CSZKA Moszkvát fogadta, amely még a tavaszi UEFA-kupa menetelése miatt pár elmaradt meccsel rendelkezik, és ezért "csak" a harmadik helyen állt a forduló előtt. Nos, a derbit hatalmas küzdelemben a Vasutasok nyerték meg 3-2-re, és így előnyük már 11 pont a második helyen álló Zenit Szankt-Petyerszburg előtt. Noha a bajnokságból még 12 forduló hátra van, ez a fór tetemesnek tűnik...

A hét vége legnagyobb gólarányú győzelmét Európában a szlovén NK Domzale aratta, amely déli szomszédunk pontvadászatának második fordulójában idegenben verte 8-0-ra (!) a Rudar Velenjét. Érdekesség, hogy a Domzale nyolc találatát hét különböző focista szerezte, csupán Rakovic tudott duplázni, pedig ő csak a szünetben állt be.