Vágólapra másolva!
A topligák közül szokás szerint a francia bajnokság kezdődik elsőként, a gallok már július végén bajnoki pontokért küzdenek, és mivel az átigazolási időszak augusztus végéig tart, így aztán a klubok keretei még korántsem véglegesek. Ezzel együtt a nagy kérdés továbbra is az, ami az előző években volt: jelesül, hogy meg tudja-e végre valaki szakítani az Olympique Lyon egyeduralmát. Erre a legesélyesebbnek megint az AS Monacót, a Paris-SG-t és az Olympique Marseille-t tartják, bár a nagycsapatok mostanában gyakran el szoktak maradni a várakozástól.

A sötét lovak közé tartozik az AJ Auxerre és a Girondins Bordeaux - mindkét egyesületnél új edző dolgozik, és mindkét klub a nemzetközi porondra szeretne kijutni. Kétségtelenül az Auxerre mesterének, Jacques Santininak lesz nehezebb dolga, nem annyira a játékoskeret árnyalatnyi gyengülése miatt, hanem azért, mert egy élő legenda, Guy Roux örökébe kellett lépnie.

A Bordeaux-nál a csapat irányítását átvett brazil Ricardo Gomes két, a csapathoz kölcsönből visszatért honfitárs, Deivid és Ricardo Costa mellett a BL-győztes Liverpool FC-t otthagyott Vladimír Smicerre és a papíron a szintén a Vörösöktől, valójában azonban az Olympique Marseille-től érkezett Bruno Cheyroura építheti együttesét. A Girondins az előző idényben elért 15. helynél kis túlzással csak jobb eredményt érhet el, mert ha nem, akkor kiesik a csapat...

Ugyancsak javítani szeretne az FC Nantes, elvégre a Kanárik a kiesést is alig kerülték el a legutóbbi idényben, és Serge le Dizet mester alapos nagytakarítást végzett a csapatnál: az egy éve igazolt focisták közül megvált Florin Bratutól, Julio César Cácerestől és Mamadou Bagayokótól is, a korábban tehetségesnek tartott fiatalok közül pedig nem tartott igényt Fodil Hadjadjra, Loic Pailleresre és Goran Rubilra sem. Az új igazolások így sem hemzsegnek a klubnál, csupán az FC Metz védője, Franck Signorino, illetve a Tunéziából leigazolt Imed Madebi az új arc az öltözőben.

A Metz színeiben a Paris Saint-Germain ellen mutatkozhat be Huszti Szabolcs, így végre ismét lesz kiért szorítani a Ligue 1-ben is. A klub a középmezőnyben kapaszkodna meg, az eddigi igazolásokat tekintve se nem gyengült, se nem erősödött, hiszen Husztin kívül a koreai válogatott An Dzsung Hvan (Jokohama Marinos), Abdelnasser Ouadah (Ajaccio) és Grégory Paisley (Sochaux) is érkezett - nem is beszélve számtalan kölcsönjátékosról. A távozók között van viszont három válogatott is: a nigériai Bartholomew Ogbeche (PSG), a szerb-montenegrói Ivan Gvozdenovic (FC Bruges), illetve az orosz Ruszlan Pimenov (Lokomotiv Moszkva)

A többi gárdának valószínűleg a kiesés elkerülése lesz az első számú célja, talán csak az RC Lensnál reménykednek valami többen - a Sang et Or 2006-ban ünnepli fennállása századik évfordulóját, és a centenáriumot szeretnék méltóképpen megünnepelni. A keretben a legfontosabb változás a csatársorban történt, ahol a Stade Rennes-nek eladott Utakát az RSC Anderlechttől megvett Aruna Dindanénak kellene pótolnia - az elefántcsontparti labdarúgó megszerzése nagy húzás volt, elvégre nevesebb egyesületek is vitték volna. A két korzikai klub közül az élvonalban maradt AC Ajaccio két játékost is igazolt a kiesett SC Bastiától, és vezetői abban bíznak, hogy nem kell követniük vetélytársuk példáját, az OGC Nice pedig az egykoron Bastiában szép sikereket elért tréner, Frédéric Antonetti szakértelmére épít.

A három újonc közül most egyiktől sem várnak olyan kiváló szereplést, mint amilyen az AS Saint-Etienne-é volt az előző idényben, sőt már a bennmaradás is nagy bravúr lenne ezen egyesületektől. Erre a legnagyobb sanszot talán az AS Nancynak adhatjuk, de a patinás egyesületnek is nagyon nehéz dolga lesz, ha meg akar kapaszkodni a legjobbak között - nem is beszélve az ES Troyes-ról és a Le Mans UC-ről.