Vágólapra másolva!
Az egyik kispadon az egyetlen magyar aranylabdás, azaz Albert Flórián, a másikon pedig az aranyhangú énekes, Placido Domingo fog ülni a szerdán 20.15-kor kezdődő Hungarian All Stars - Nazionale di Piloti labdarúgó-gálamérkőzésen. A Puskás-stadion pályáján is parázs csatákra kerül majd sor, legalábbis Lisztes Krisztián az esemény keddi sajtótájékoztatóján erre tett ígéretet.

A gálamérkőzés játékvezetői gárdája sem lesz mindennapi, hiszen a szokásos szereposztástól eltérően ezúttal két játékvezető, két asszisztens lesz a felállás. Puhl Sándor sípjelére indul majd a találkozó, és az 1994-es vb-döntő játékvezetője lesz az, akinek a hármas sípszavával véget ér majd a találkozó. A meccset Megyebíró János FIFA-játékvezető dirigálja, míg az asszisztensi teendőket ezúttal két hölgy, Sárközi Réka és Ficze Gabriella látják majd el.

A szervezők kérésére a labdaszedők között helyet kapnak a magyarországi SOS Gyermekfalvak lakói, akik közül 22 árván maradt fiatalnak lesz lehetősége arra, hogy a világsztárok közvetlen környezetéből nézze végig a mérkőzést és annak a lebonyolításában is segédkezzen.

A helyfoglalás a szektorokban érkezési sorrendben történik. A stadion előtti területen várható torlódás miatt érdemes lesz korán érkezni, de a legfürgébbek jól is járnak, hiszen az első ötezer néző ajándék jégkrémet kap.

A szervezők azt kérik, hogy a kiemelt biztonsági előírások miatt lehetőleg mindenki minél hamarabb foglalja el a helyét, kapunyitás 18.30-kor lesz. A gálameccs teljes bevételét jótékonysági célokra fordítják: 30 százalékot utalnak az Unesco számlájára, míg 70 százalék jut a határontúli, rászoruló magyar gyerekeket segítő Dévai Szent Ferenc Alapítványnak, valamint a hazai fiatalokat támogató SOS Gyerekfalunak.

Korlátozott számban ugyan, de - elsősorban a vidéki jegyigénylők miatt - a belépők egy része a rendezvény helyszínén, a Puskás-stadionban kedden és szerdán még megvásárolható 600 forintos áron.