Vágólapra másolva!

Az őszi-tavaszi bajnokságok végeredményei - 2005

 

A Crvena Zvezda és a Partizan Beograd a jelenlegi pontvadászatban is kiemelkedett a mezőnyből - az egykori Jugoszlávia szétesése óta mindössze kétszer fordult elő, hogy nem ez a két együttes végzett az első két helyen a pontvadászatban (az Obilics egyszer bajnok, egyszer pedig ezüstérmes lett).

A 2004-2005-ös szezon elején a Zvezda például rengeteg problémával küszködött, edző- és elnökváltás is történt a klubnál, mégis nagy fölénnyel állt a második helyen a két csapat tavaszi rangadója előtt, 13 ponttal megelőzve a harmadik pozíciót elfoglalt Zeta Golubovcit. A Vörös Csillag addig mindössze egyetlen vereséget szenvedett az idényben (még az első fordulóban kapott ki a Borac Csacsaktól), de a Partizan még ennél is jobban szerepelt, elvégre a gárda 23 forduló után veretlenül állt az élen, sőt pontot is csak kétszer veszített, amelynek köszönhetően öt ponttal előzte meg ősi riválisát.

Nem csoda, hogy a Zvezda számára a derbin csak a győzelem lett volna az elfogadható, és ezzel a csapat edzője, Ratko Dosztanics is tisztában volt, aki azt nyilatkozta, hogy fiainak mindenképpen nyerniük kell - a másik oldalon viszont már egy döntetlennel is elégedettek lettek volna. Annál is inkább, mert a Partizan mérlege meglehetősen gyászos a Zvezda vendégeként: 1947 óta a 61 összecsapásból csak tízet tudott megnyerni a Crvena otthonában, ráadásul utoljára 2000 áprilisában volt képes gólt szerezni riválisa stadionjában, utolsó idegenbeli győzelmét pedig 1996-ban könyvelhette el.

A találkozóra több mint harmincezen látogattak ki (a szerb bajnokságban a mérkőzések átlagnézőszáma 1500 fő körüli), és a hazai fanatikusok elsősorban a Nikola Zigics-Marko Pantelics csatárduóban bíztak, amely a fordulóig összesen 31 gólt ért el. Nos, a drukkereknek nem is kellett csalódniuk, mert 12 perc elteltével Zigics visszafejelt egy labdát, és az érkező Pantelics a tizenhatoson belülről laposan a hálóba bombázott, a Zvezda előnye azonban nem tartott sokáig, mert szűk tíz perccel később a vendégek az előrehúzódott középhátvéd, Nenad Djordjevics fejesével egyenlítettek, és a találkozó hátralévő részében inkább a Partizan futballozott fölényben. Újabb gól ugyan nem született, de az 1-1-es végeredmény tökéletesen megfelelt a vendégeknek, akiknek így megmaradt az ötpontos előnyük, és innen már lehetetlen volt elveszíteniük az aranyérmet. A Partizan ráadásul a végén sem engedett ki, és veretlenül zárta az idényt, amit a 2004-2005-ös szezonban egyetlen más gárda sem mondhatott el magáról Európában.

A bajnokság végeredménye

1.Partizan Beograd30255-81-2080
2.Crvena Zvezda30235266-1874
3.Zeta Golubovci30185752-3059
4.OFK Beograd301621251-3650
5.FK Zemun301271131-3443
6.Buducsnoszt Podgorica301251337-3741
7.Hajduk Kula301091134-3739
8.Vojvodina301081231-3738
9.Zseleznik Beograd301151438-4538
10.FK Szmederevo309101128-3637
11.Obilics301061435-4736
12.Radnicski Beograd301051533-3835
13.Borac Csacsak30971434-4434
14.Csukaricski Beograd30881432-4132
15.Szutjeszka Niksics30571821-4822
16.Hajduk Beograd30262220-7612

A góllövőlista élmezőnye: 21 gólos: Pantelics (Crvena Zvezda), 16 gólos: Sztojanovics (Borac Csacsak), Sz. Ilics (Partizan Beograd), 15 gólos: Zigics (Crvena Zvezda), 12 gólos: Trajkovics (Zeta Golubovci), Purovics (Buducsnoszt Podgorica).