Vágólapra másolva!
Huszonhárom esztendeje nem tudott nyerni a Crystal Palace labdarúgócsapata bajnoki mérkőzésen a Stamford Bridge-en, s a Premier League 30. fordulójában sem a Király Gábor vezette csapat az esélyes a Chelsea otthonában. Németországban a Schalke Mainzban őrizheti meg hárompontos előnyét a Bayern Münchennel szemben, Olaszországot a Roma-Milan rangadó hozza lázba. A spanyoloknál a Depor a listavezető Barcelonát fogadja a hét végén.

Az olasz labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában a címvédő - és egyben listavezető - AC Milan az AS Roma otthonába látogat.

Ez a találkozó az előző szezonban még a legnagyobb rangadónak számított, hiszen a két együttes élet-halál harcot folytatott a scudetto megszerzése érdekében. Most azonban a rómaiak (7. hely) lényegesen gyengébben teljesítenek, s már a nemzetközi kupaszereplésre is kevés az esélyük.

Szakértők szerint a milánóiak tavaly éppen a fővárosiak elleni derbit követően "nyerték meg" a bajnoki címet, hiszen 2004. január 28-án Carlo Ancelotti tanítványai a két gólt szerző Andrij Sevcsenko vezérletével 2-1-re legyőzték a Farkasokat. Az AC Milan innentől kezdve átvette az uralmat és meg sem állt a bajnoki címig.

A statisztikák mindenképpen vendéggyőzelmet ígérnek, hiszen a piros-feketék 2003. áprilisa óta még csak pontot sem vesztettek a Stadio Olimpicóban. Ennek ellenére nagy csata várható, hiszen az AS Roma kispadján hétfő óta már Bruno Conti ül, aki ezen az összecsapáson debütál bajnoki mérkőzésen.

A Milan híveinek rossz hír, hogy a gárda udinei vereségével szerdán elbúcsúzott az Olasz Kupa további küzdelmeitől, ráadásul Paolo Maldini, Alessandro Nesta és Jaap Stam - azaz szinte a teljes védelem - kisebb sérüléssel bajlódik, valamint továbbra sem állhat Carlo Ancelotti rendelkezésére a járomcsonttöréséből csak lassan felépülő Andrij Sevcsenko sem.

Az AC Milannal azonos ponttal álló Juventusra viszonylag könnyű feladat vár, hiszen a torinóiak a 11. Regginát látják vendégül. A torinói együttesnek ugyanakkor vigyáznia kell, hiszen egyetlen őszi vereségét éppen a mostani riválistól szenvedte el.

(MTI)