Vágólapra másolva!
Talán még soha nem örült annyira egy győzelemnek Fabio Capello, a Juventus labdarúgócsapatának vezetőedzője, mint a Real Madrid felett aratott 2-0-s sikernek. Az olasz együttes ugyanis hosszabbításban kiverte a sztárcsapatot, ezzel 1993 óta először fordul elő, hogy nincsen spanyol klub a BL negyeddöntőjében. Arsene Wenger, az Arsenal trénere elismerte, csapata nem jó annyira, hogy megnyerje a legrangosabb kupát. A Liverpool reméli, mostantól nem becsülik le, míg a PSV büszke arra, hogy legkisebb büdzséjű együttesként is a legjobb nyolc közé verekedte magát.

Az FC Liverpool alaposan visszavágott a Bayer Leverkusennek a Bajnokok Ligája 2002-es negyeddöntőjében elszenvedett vereségért, hiszen ezúttal - a 16 között - kettős győzelemmel, 6-2-es összesítéssel lépett túl német riválisán.

"Egy ilyen eredmény után senki nem fogja lebecsülni csapatunkat" - mondta Rafael Benitez, a szigetországi gárda vezetőedzője, miután a kétgólos Luis Garciának, illetve Milan Barosnak köszönhetően az első találkozóhoz hasonlóan 3-1-es győzelmet arattak a visszavágón. "Az, hogy a BL-ben a nyolc közé jutottunk, rendkívül fontos a klubnak, a trénernek, az együttesnek és a szurkolóknak is."

Steven Gerrard, a liverpooliak csapatkapitánya elismerte, hogy sokak számára meglepő lehetett a szerdai, leverkuseni produkciójuk.

"Biztos többen azt gondolták, hogy döntetlenre fogunk játszani, de tudtuk, hogy a kontratámadásokkal sikert érhetünk el. Azt hiszem, hosszú idő óta ez volt a legjobb idegenbeli teljesítményünk" - értékelt.

A Bayer vezetőedzője, Klaus Augenthaler - amellett, hogy elismerően gratulált az ellenfélnek a megérdemelt továbbjutáshoz - kiemelte, hogy öt alapemberét is nélkülöznie kellett sérülés, illetve eltiltás miatt.

"Az akarással nem volt gond, de sajnos az összeállítás nem volt ideális. Az első félidőben két helyzetet is elpuskáztunk, s amint megszerezték az első gólt, tudtam, hogy mindennek vége" - mondta a szakember.

(MTI)

Kettős győzelemmel ment tovább a 'Pool/sport/focivilag/bajnokokligaja/20050309bl.html?pIdx=1