Vágólapra másolva!
Urs Meier még mindig az angol fanatikusok első számú célpontja: a svájci játékvezető azzal haragította magára a drukkereket, hogy a tavalyi, portugáliai labdarúgó Európa-bajnokságon a hazaiak elleni negyeddöntőben nem adta meg Sol Campbell fejesgólját, s a szigetországiak végül 11-esekkel búcsúztak.

"A meccs után pokoli napjaim voltak, életveszélyes fenyegetéseket kaptam és sajnos a kedélyek azóta sem csillapodtak le" - nyilatkozott a sípmester a The Times című lapnak. "Sértések özönével összesen több mint százezer e-mail érkezett a címemre." Meier felidézte, hogy nemrég egy felejteni képtelen angol utas rátámadt a barcelonai repülőtéren.

A játékvezető elmondta, hogy Sven-Göran Eriksson, az angolok svéd szövetségi kapitánya kedves levelet írt neki, amelyben őszinte tiszteletéről és nagyrabecsüléséről biztosította, a szövetség pedig meghívta az FA-kupa májusi döntőjére. "Jólesett az invitálás, de visszautasítottam, mert nem szeretnék ismét összetűzésbe keveredni a helyi szurkolókkal."