Vágólapra másolva!
A topligák erre a hétvégére is eseménydús fordulókat tartogatnak, Spanyolországban például összecsap Madrid és Barcelona két-két csapata, igaz, a két nagyágyú egyelőre még elkerülte egymást. A Bundesligában az őszi 4-0-s vereségért visszavágna a Bayern München a Leverkusennek, Angliában a Chelsea venne revánsot idénybeli egyetlen legyőzőjén, a Manchester Cityn. Olaszországban a hétközi forduló után ismét öt pontra csökkent a Juventus előnye, a Zebrák a Palermo vendégei lesznek, a második Milan pedig a Laziót fogadja a San Siróban.

Az olasz labdarúgó-bajnokságban éllovas Juventus a hétvégi 23. fordulóban a Palermo vendégeként próbálja meg feledtetni a szerdai, Sampdoria elleni hazai kudarcát.

Fabio Capello tanítványainak nem lesz könnyű dolguk, hiszen a Palermo az előző körben a Fiorentina otthonából hozta el a három pontot, ráadásul hazai pályán már a bajnoki címvédő AC Milant is kis híján megtréfálta.

Amúgy talán éppen a milánói piros-feketék otthonában rendezik a legnagyobb rangadót, hiszen az SS Lazio látogat a Giuseppe Meazza-stadionba. A vendégek legutóbbi négy meccsükön mindössze egyetlen pontot szereztek, ennek ellenére szinte biztosra vehető, hogy Carlo Ancelotti legénységének nehéz dolga lesz.

A harmadik helyen álló Internazionaléra sem vár egyszerű feladat, hiszen az AC Parma vendégeként rendre megszenvednek a nagycsapatok, míg a Bajnokok Ligáját érő negyedik helyért küzdő Udinese a kiesés elől menekülő Brescia otthonában lép pályára.