Vágólapra másolva!
A hétvégén mind a négy topligában nagyüzem lesz, mivel a német bajnokság is újraindul öt hét szünet után, és az első tavaszi forduló rangadóján a Schalke a bajnok Werdert fogadja. Az olaszoknál és a spanyoloknál viszonylag könnyebb mérkőzések várnak az éllovasokra, Itáliában így a Fiorentina-Roma, a hispánoknál a Villarreal-Valencia tűnik a legígéretesebb párharcnak. Angliában a Chelsea a Portsmouth ellen folytathatja győzelmi sorozatát, az első számú üldöző Arsenal pedig a Newcastle-lal játszik.

Az angol bajnokságban fölényesen vezető Chelsea arra készül, hogy a Portsmouth ellen megszerezze zsinórban hetedik győzelmét, ami rekordbeállítás lenne, utoljára 1922-ben tudott egyhuzamban ennyi mérkőzést nyerni a londoni alakulat.

Tizenöt fordulóval a vége előtt tíz pont a Kékek előnye a második helyezett Arsenal előtt, a Premiership bevezetése óta egy kivételével minden csapat révbe ért, amelyik ekkora fölénnyel vezetett, egyedül a Newcastle-nak nem sikerült megnyernie a bajnokságot 1995-96-ban. Mourinho fiai a Portsmouth-t fogadják, Parker és Ricardo Carvalho nélkül, de a vendégeknel is lesz hiányzó, LuaLua és Faye eltiltás, Stone és Griffin sérülés miatt hagyja ki a találkozót.

Az Arsenal 32 mérkőzés óta veretlen a Highburyben, a hétvégén a Newcastle próbálja meg elcsúfítani az Ágyúsok mérlegét. December 29-én Vieira megpattanó lövésével nyert az Arsenal, a Newcastle-nek azóta nem volt veresége, két győzelmet és egy döntetlent sikerült felmutatni. Alan Shearer kétszázötvenedik Premiership-góljára készül, de a Szarkák csatára 2001 decembere óta nem talált be az Arsenal kapujába.

A Manchester United a bokáját fájlaló Alan Smith nélkül indul neki az Aston Villa elleni csatának, és mivel Van Nistelyrooy is lábadozik, Saha és Rooney kaphat lehetőséget elöl. A Vörös Ördögök 12 mérkőzés óta nem kaptak ki az élvonalban, sőt az elmúlt öt fellépésen gólt sem kaptak. Az Aston Villa ellen ráadásul jól megy a MU-nak, az elmúlt öt randevún (beleértve a kupameccseket is) ők diadalmaskodtak, utoljára Olof Mellberg lőtt gólt a birminghamiek részéről az egymás elleni mérkőzésen, még 2002-ben.

A magyar érdekeltségű csapatok közül a West Bromwich Albion (Gera Zoltán) a Manchester City ellen próbálja megszerezni második győzelmét, a Crystal Palace (Torghelle Sándor, Király Gábor) pedig a Tottenhamet (Fülöp Márton) fogadja.

[origo]