Vágólapra másolva!
Szombaton megnyílt Nápolyban az a március 30-ig megtekinthető kiállítás, amely a Museo M10 nevet viseli, és Diego Armando Maradona rajongóinak ad betekintést a Napoli egykori csillagának életébe. A vándorkiállítás anyaga több mint 1000, Maradonához kapcsolható vagy általa viselt tárgyat tartalmaz. Ez az első eset, hogy Argentína területén kívül mutatják be a kiállítás anyagát.

A Via Francesco Galeota 17 szám alatt nyílt meg a kiállítás, a belépőjegy 10 euróba kerül. Az érdeklődők megtekinthetik a Maradona által 1986-ban kiérdemelt Aranylabdát, azt a futballcipőt, amellyel emlékezetes gólját rúgta Shilton hálójába az 1986-os argentínai világbajnokságon, továbbá mindazon kluboknak a mezét (Cebollitas, Argentinos Juniors, Boca Juniors, FC Barcelona, Napoli, Sevilla, Newell's Old Boys, argetin válogatott), amelyet pályafutása során viselt minden idők egyik - ha nem a - legjobb labdarúgója.

Nápolyban ma is istenként dicsőítik Maradonát, akinek nevéhez a város futballtörténetének legszebb fejezete kötődik. A "Hajas" - Pelusa volt a beceneve - 1984. szeptember 16-án mutatkozott be Olaszországban, azon a meccsen 3-1-re kikapott a csapat a Hellas Veronától. Utolsó mérkőzését a Napoliban 1991. március 24-én játszotta, a Sampdoriától elszenvedett 4-1-es vereség alkalmával ő szerezte együttese becsületgólját. Maradona a Nápolyban töltött hét év alatt 259 mérkőzésen 115 gólt lőtt.

Ebben a periódusban a Napoli két olasz bajnoki címet szerzett (1987, 1990), 1987-ben az Olasz Kupát, 1989-ben az UEFA-kupát, majd 1990-ben a Szuperkupát hódította el. Az 1990-es olaszországi világbajnokságon, a nápolyi San Paolo stadionban rendezett Argentína-Olaszország elődöntőn a nápolyi publikum egy emberként az argentinoknak szurkolt. Alighanem ez volt sikerekben gazdag pályafutásának legnagyobb dicsősége.

Ch. Gáll András