Vágólapra másolva!
Visszatért Kubába a kokainfüggőséggel kezelt Diego Maradona, az argentinok élő labdarúgólegendája, aki a karácsonyi ünnepek idejére hagyta el a rehabilitációját végző, Havanna melletti intézetet.

A Buenos Aires-i tartományi adóhivatal éppen elutazása napján tette közzé azoknak a listáját, akik valamilyen összeggel tartoznak az államnak. A több mint 20 ezer fős lajstromban szerepel Maradona neve is, emellett azonban csupán annyit lehet tudni, hogy az érintetteknek 4 ezer pesótól (250 ezer forint) félmillióig (32 millió forint) terjedő összegeket kell törleszteniük.

A 44 éves klasszis 2000 óta él - és vesz részt elvonókúrán - kisebb-nagyobb megszakításokkal a karibi szigetországban. Tavalyi hazatérését követően, április 18-án súlyos szív- illetve légzési panaszokkal került be egy Buenos Aires-i klinika intenzív osztályára, ahol tizenkét napon át kezelték.

Ezután saját felelősségére távozott, rövid idő elteltével azonban újra kórházba került, majd családja unszolására egy drogbetegekkel foglalkozó intézetbe vonult. Végül szeptemberben tért vissza Kubába, s ott-tartózkodását az év végi ünnepek, illetve nagyobbik lányának ballagása miatt szakította meg egy hónapra.

Maradona állítása szerint november elején megszabadult kokainfüggőségétől, ám továbbra is aláveti magát kezeléseknek. Mint mondta, teljes gyógyulását követően sportkommentátorként vagy utánpótlásedzőként szeretne dolgozni, emellett drogprevenciós programokban kíván közreműködni.