Vágólapra másolva!
Az Európai Labdarúgó Szövetség svájci központjában kisorsolták a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének párosítását, s a legjobb 16 között négy fantasztikus párharcra is sor kerül. A Juventus a Real Madriddal, a Chelsea az FC Barcelonával, az AC Milan a Manchester Uniteddel, míg az Arsenal a Bayern Münchennel találkozik.

A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének sorsolását követően biztossá vált, hogy több sztárcsapat számára a végállomást jelenti majd ez a szakasz, ennek ellenére egyik klub képviselője sem panaszkodott a Fortunára, sőt, néhányuk kifejezetten örült a kissé talán korai nagy kihívásnak.

"Senkitől sem ijedünk meg, így a Barcelonától sem. Tiszteljük a spanyol együttest, de nagyon magabiztos a játékunk az utóbbi időben, ezért természetesen továbbjutásra számítunk" - nyilatkozta David Barnard az angol listavezető Chelsea főtitkára, aki nem felejtette el megemlíteni, hogy a csapat edzője, Jose Mourinho korábban másodedzőként dolgozott a katalán gárdánál, ezért jól ismeri a spanyolok stílusát, ami sokat segíthet nekik.

"Nagyon boldogan térek vissza a Camp Nou-ba. 2000-ben a Barcelonával kivertük a Chelsea-t, most pedig éppen ezzel a csapattal készülök legyőzni a Barcát" - mondta Mourinho.

"Nagyon nehéz, de egyben kiváló küzdelem várható ebben biztos vagyok. Jó játékosok a pályán, jó trénerek a kispadon, így nem lehet más, csak kiemelkedő futball, roppant izgalmas lesz" - "áradozott" Joan Laporta, az FC Barcelona elnöke.

A Chelsea-Barcelona párharc mellett minden bizonnyal a Juventus-Real Madrid ütközetet kíséri majd a legnagyobb figyelem. Az olasz és spanyol sztárcsapat az elmúlt években háromszor találkozott a legrangosabb kupasorozatban, s kétszer a Juve örülhetett, a Real győzelme mégis felülmúlja a "zebrák" sikereit, hiszen az 1998-as döntőben sikerült ellenfelük felé kerekedniük.

"Nem tagadom, ha választhattunk volna, biztosan nem a Juventust kérjük, de egyszer mindenképpen összekerültünk volna egy igazán nagyszerű ellenféllél. Kiegyensúlyozottak az esélyek, remélem azért a két meccs után mi örülünk majd" - mondta Guti, a Real Madrid középpályása.

"Nyilvánvalóan nehéz ütközetre számíthatunk. A Real tele van kiemelkedő labdarúgókkal, de jól ismerjük őket, így nagyon bízom benne, hogy megtaláljuk majd a gyenge pontjaikat" - reagált a sorsolást követően Roberto Bettega, az olasz bajnokság jelenlegi éllovasának alelnöke.

Kissé meglepő módon a legelégedettebbnek a Manchester United képviselői tűntek Nyonban, pedig nem akárkivel kell szembenézniük a nyolcaddöntőben, hanem a 2003-as győztes AC Milannal.

"Fantasztikus. Hatalmas kihívást jelent a világ jelenlegi legjobb játékosával felálló csapat ellen játszani, aminek kifejezetten örülünk" - értékelt boldogan Ken Merrett, a Manchester technikai vezetője, hozzátéve, hogy Alex Ferguson mindenképpen erős ellenfelet szeretett volna, mert úgy véli, a játékosok sokkal jobban koncentrálnak majd, mint egy gyengébb gárda ellen.

Az angol együttes vezetőin kívül talán Klaus Augenthaler, a Bayer Leverkusen edzője volt a legelégedettebb, miután a Liverpoollal sorsolták össze csapatát: "Ez egy gyönyörű párharc, nagyon boldog vagyok. Négy pontot hoztunk a csoportban a Real Madridtól és a Rómától is, úgyhogy szerintem nagyon jó esélyünk van egy angol gárdával szemben."

A német tréner örömét, kissé visszafogottabban ugyan, de tulajdonképpen a másik oldal is osztotta: "Lehetett volna sokkal rosszabb is" - nyugtázta a sorsolást röviden Rick Parry, a Liverpool klubigazgatója.