Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgásban nagyon sokáig nem lehetett külföldre igazolni legálisan, majd a későbbiekben csak egy bizonyos életkor és válogatottságszám elérése után szerződhetett profiklubba az itthon játszó labdarúgó. A rendszerváltás után aztán megszűnt ez a tilalom, és megfelelő ajánlat esetén bárki idegenlégiósnak állhatott, aminek köszönhetően megkezdődött a magyar focisták külföldre áramlása. Az első fecskék már a nyolcvanas évek elején útra keltek, de a folyamat csak a kilencvenes években indult be.

A többi topligában is csak az alacsonyabb osztályokban szerepelt magyar labdarúgó: Franciaországban Keller József kergette a labdát, aki a Red Star Paris együttesének meghatározó játékosa volt, összesen 38 találkozón vetették be a gall második vonalban.

Sándor Tamásnak már kevesebb lehetőség jutott az olasz AC Torinóban: a magyar középpályás sokáig azért nem játszhatott, mert a Bikák nem tudtak megválni korábbi légiósaiktól, majd amikor ez végre sikerült, addigra már más edző ült a gárda kispadján, és Sándor így csak egy találkozón lépett pályára.

Szezon közben meg is vált tőle a klub, a torinóiak eladták a török Genclerbirliginek, ahol fél idény alatt 14 mérkőzésen szerepelt, és két gólt szerzett: mindkét találatot a Trabzonspor elleni, idegenben 5-4-re megnyert mérkőzésen érte el. Sándornak egyébként olyan csapattársai voltak, mint a dán támadó, Bent Christiansen, az albán csatár, Erjan Bogdani, illetve a kameruni Geremi Ndjitap, aki azóta már megjárta a Real Madridot is, és jelenleg éppen a Chelsea FC-ben focizik...

A fő csapásirány a magyar focisták számára persze még mindig Belgium volt, ahol az 1997-98-as idényben nyolc honfitársunk szerepelt. A szezon elején még úgy tűnt, hogy közülük Urbán Flórián járhat a legjobban, hiszen őt a bajnokság előtt a patinás RSC Anderlecht szerződtette, ám Brüsszelben nem jött ki neki a lépés.

Urbán csupán két bajnokin lépett pályára, a gárda katasztrofálisan kezdte a szezont (első három hazai mérkőzését elveszítette), mire menesztették a trénert, és az új szakvezető már nem számított a magyar légiósra, aki így legalább annyit elmondhatott magáról, hogy egy csapatban játszott Enzo Scifóval.

A szezon második felében a magyar középpályás már az Eendracht Aalstban kergette a labdát, szintén mérsékelt sikerrel, hiszen itt is csak tíz összecsapáson szerepelt. Aalstban egyébként Bánfi János is a csapattársa volt, de a védő sem tartozott az alapemberek közé a klubnál.

Két magyar focista játszott a Germinal Ekeren együttesében is, akik közül Kovács Ervin meghatározó játékosa volt a csapatnak, 28 összecsapáson szerepelt, és védő létére öt gólt szerzett, de betalált a KEK-ben is a Crvena Zvezda ellen: a szerb együttes kiverése bravúrnak számított a Germinaltól. Az együttes másik magyarja, Tóth Mihály tíz fellépésén egy találatra volt képes a pontvadászatban.

A szezon meglepetéscsapata Belgiumban az RC Genk volt, amelynek kapuját Brockhauser István védte: a gárda a bajnokságban végül ezüstérmes lett, a Belga Kupát pedig megnyerte, a döntőben a bajnok FC Bruges ellen 4-0-ra diadalmaskodva. Nem lehetett panasz Jován Róbertre sem, aki az RSC Charleroi színeiben hat gólt ért el (ebből hármat az utolsó három fordulóban), míg az SK Beverenben Puglits Gábor, a St. Trondban pedig Balog Tibor tartozott a keret megbecsült tagjai közé.