Vágólapra másolva!
A France Football immár hagyományosan közzéteszi azon ötven játékos listáját, akiket érdemesnek tart a legjobb Európában futballozó játékosnak járó díjra, az Aranylabdára. A trófea győztesét december 14-én hirdetik ki, addig is szeretnénk bemutatni az ötven jelöltet, némi esélylatolgatással fűszerezve.

Deco, azaz polgári nevén Anderson Luis de Souza Brazíliában látta meg a napvilágot 1977. augusztus 27-én, és otthon kezdett el futballozni, mégpedig az Alagoano együttesében, de már 19 évesen Portugáliába került, ahová a Benfica hívta át. A lisszaboniak rögtön kölcsön is adták az Alvercának, ahol Deco ontotta a gólokat, de a Sasok ezt követően sem tartottak rá igényt, így a Salgueiroshoz került.

Az FC Porto figyelmét felkeltette a tehetséges középpályás, és 1998 nyarán megszerezte, aki eleinte ugyan csak kevés játéklehetőséget kapott, de az 1999-2000-es idénytől kezdve meghatározó embernek számított a Sárkányoknál. A 2001-2002-es pontvadászatra a góllövőcipőjét is megtalálta, 13 alkalommal volt eredményes, 2003-ban pedig UEFA-kupa-győzelemig és bajnoki címig vezényelte a Portót. Teljesítményével a portugálok brazil mesterének, Scolarinak a figyelmét is felkeltette: Deco megkapta a portugál állampolgárságot, és azonnal alapember lett a luzitán nemzeti csapatban.

Tavasszal kulcsszerepe volt az FC Porto menetelésében: a luzitán pontvadászatban ugyan csak egy gólt rúgott az év első felében, de igazi vezéregyénisége volt a Sárkányoknak, akik nagy fölénnyel nyerték meg az aranyérmet hazájukban. A nemzetközi porondon is kitűnően ment neki a játék, remekelt a Bajnokok Ligájában. Csapatának mindegyik meccsét végigjátszotta, és itt már a gólszerzés is jobban ment neki: betalált az Olympique Lyon elleni hazai találkozón, a visszavágón két gólpasszt adott Maniche-nek, a Deportivo elleni elődöntőn pedig ő harcolta ki a párviadal egyetlen gólját eredményező tizenegyest. A fináléban is pazar gólt szerzett, és őt választották meg a 2003/2004-es BL-kiírás legjobb játékosának.

Az Európa-bajnokság nyitómérkőzésen csak csere volt, de már a szünetben behozták a pocsékul futballozó Ruí Costa helyére, és innentől kezdve végig ott volt a kezdő tizenegyben, és egyszer sem cserélték le. Az oroszok ellen és a hollandok ellen is gólpasszt adott, és bár sokak szerint nem emelkedett ki a portugál együttesből, a statisztikák azt mutatják, hogy ő volt a legaktívabb a luzitánok közül: ő próbálkozott a legtöbbször kapura lövéssel, és ellene követték el a legtöbb szabálytalanságot.

Nyáron persze több sztárklub is bejelentkezett érte, de végül a Barcelona szerezte meg 21 millió euróért, és a katalánok remekül jártak vele. Deco ugyanis eddig minden bajnokin a kezdő tizenegy tagja volt, rúgott három gólt (a BL-ben egyet), de nem csak a támadásokból, hanem a védekezésből is kiveszi a részét, és nagy szerepe van abban, hogy a Barca az ősszel menetel. Mindent összevetve (teljesítmény, eredmények) talán ő érdemelné meg leginkább az Aranylabdát idén.