Vágólapra másolva!
A Ferencváros múlt heti elnökségi ülésén az elnökségi tagok megerősítették és felhatalmazták a klub elnökét, Furulyás Jánost, hogy a klub megvételére pályázó két befektetői csoport közül az ír érdeklődővel írja alá a megállapodást a svájcival szemben. Elvileg tehát a Fradi az írek kezébe került, a szerződés egyelőre azért nem született meg, mert az Üllői úti létesítmény egy kéthektáros területének  a vagyonkezelői jogával még nem rendelkezik a klub.

Az esetleges befektetők ügyében megkerestük Furulyás Jánost, az FTC elnökét, aki elmondta, hogy az elnökségi ülésen csupán az addigi tárgyalások kerültek szóba, vagyis nem kapott felhatalmazást írásos megállapodásra. Ezt követően a következő kommünikét tette közzé Furulyás a klub nevében.

"A Ferencvárossal kapcsolatosan gyakran jelennek meg pletykák, megalapozatlan szóbeszédek, melyekhez akarva, akaratlanul hozzá vagyunk szokva. A szerdai nap folyamán azonban olyan írás jelent meg az egyik internetes oldalon, mely egy számunkra rendkívül fontos pillanatban valótlan tények közlésével súlyos kárt okozott a Ferencvárosnak. Jelenleg fontolgatjuk jogi lépések megtételét, de ezzel egy időben szeretnénk tudatosítani mindenkiben, hogy szó sincsen arról, hogy az FTC Rt.-t megvásárolta volna bármilyen befektetői csoport.

Az említett internetes orgánum tegnapi cáfolatom ellenére továbbra is fenntartja állítását, és úgy fogalmaz, hogy 'elvileg a Fradi az írek kezébe került'. Az orgánum tudni véli, hogy egy múlt heti elnökségi ülésen felhatalmazást kaptam az írekkel történő tárgyalásra és szerződés aláírására. Mindezt egy magát megnevezni nem kívánó elnökségi tagra hivatkozva közli az internetes oldal. Ezúton szeretném kérni, hogy nevezzék meg ezt az elnökségi tagot, ugyanis az elmúlt heti elnökségi ülésen nem is volt téma az esetleges ír befektetővel történő szerződéskötés, és ezt jegyzőkönyv bizonyítja.

Korábban valóban tájékoztattam az elnökséget az esetleges befektetőjelöltekről, és felhatalmazást kaptam tárgyalások folytatására, de nem szerződés aláírására. Szerződés aláírására azért sem kaphattam volna, mert ilyen szerződést csak a közgyűlés jóváhagyása után lehet aláírni. Kitalációk, pletykák ellenőrizetlen megjelentetése ez esetben nem csupán a Ferencvárosnak és támogatóinak, de azt gondolom, hogy a felelős újságíró társadalom egy részének is komoly károkat okozott.

A Ferencváros elnökeként rendkívül kellemetlennek tartom a kialakult helyzetet, és megértem a sajtó munkatársainak érdeklődését, de a hírből pusztán annyi igaz, hogy amint korábban többször is említettük, valóban tárgyaltunk és tárgyalunk befektető jelöltekkel. A hatályos magyar törvények köteleznek valamennyiünket, és az állami vagyon adásvételének módja jogszabályokban van rögzítve. A szóban forgó terület értékesítése csak egy nyílt pályázat során valósulhat meg. A Ferencvárosi Torna Club bízik abban, hogy talán még idén meghirdetésre kerülhet a pályázat, de szinte bizonyosnak tűnik, hogy a következő év első negyedévének végét megelőzően nem kerül sor eredményhirdetésre."