Vágólapra másolva!
A Goal.com angol futballhonlap hétről hétre összeállítja a Premiership aktuális fordulójának válogatottját. A 13. forduló legjobbjaiból összeállított tizenegyben Király Gáboré a kapusposzt, a Crystal Palace magyar hálóőre annak ellenére érdemelte ki a szerkesztők bizalmát, hogy három gólt kapott a Liverpool ellen 3-2-re elveszített mérkőzésen.

Arrigo Sacchi, az olasz válogatott korábbi szövetségi kapitánya szerint túlságosan sok a mérkőzés az olasz futballban, így nem jut elég idő a válogatott összecsiszolására.

"Pénzügyi okok miatt rengeteg találkozón szerepelnek a klubok, emiatt képtelenség nemzeti együttest kovácsolni" - nyilatkozott a RAI televízióban a jelenleg az AC Parma sportigazgatójaként tevékenykedő szakember. - "Amikor én voltam a kapitány, nyolc-kilenc játékos a Milanból jött, így legalább építhettem egy vázra. Most viszont annyi a külföldi futballista, hogy még a legjobb csapatokból sem lehet sok alapembert behívni a keretbe" - tette hozzá.

Sacchi úgy véli, azzal, hogy három-négy naponta lépnek pályára a klubcsapatok, csökken a színvonal, ezáltal kevésbé látványos a futball, elmaradnak a nézők, a főszereplők pedig öröm és lelkesedés nélkül játszanak.