Vágólapra másolva!
Szerdán huszonegy európai összecsapással folytatódnak a világbajnoki selejtezők -ezúttal a pihenő magyar válogatott nélkül. Csoportunkban Izland-Svédország és Bulgária-Málta találkozóra kerül sor, a nap rangadóinak viszont a dán-török, a portugál-orosz, illetve a norvég-szlovén összecsapások számítanak.

A csalódást jelentő, Ausztria elleni 2-2-es eredmény után ismét elégedettek az angol szurkolók, hiszen kedvenceik Lengyelországot és Walest is legyőzték, s szerdán Azerbajdzsán elleni zsinórban harmadik győzelmükre készülnek.

Sven-Göran Eriksson máris kijelentette, semmit sem bíz a véletlenre, s három csatárral kezd Bakiban, így Michael Owen és Wayne Rooney mellett a kezdőcsapatban kap helyet Jermain Defoe is. "A csapat szombaton nagyon profi módon, jó formában játszott. Nagyon boldog és elégedett vagyok, csak egy kis változtatásra van szükségünk" - jegyezte meg a kapitány.

A középpályán amúgy is kénytelen belenyúlni a csapatba Eriksson, David Beckham ugyanis sérülés miatt nem szerepelhet (s ha egészséges lenne, akkor meg eltiltását töltené), helyét a Bayern München labdarúgója, Owen Hargreaves vesz át. Rajta kívül a szintén sérült Steven Gerrardot pótló Nicky Butt, illetve Frank Lampard lesz a csapatban.

Az azeriek edzője, Carlos Alberto komoly védekezésre készül. "Rooney kiváló játékos, ő okozhatja számunkra a legnagyobb problémát, várhatóan két-három védőnknek is figyelnie kell rá."

a várható kezdőcsapatok
Azerbajdzsán: Hasanzade - Amirbekov, Hajijev, Emin Gulijev, Kamal Gulijev - Sukurov, Gurbanov, Mamedov, Sadigov - Alijev, Nabijev.
Anglia: Robinson - Gary Neville, Campbell, Ferdinand, Ashley Cole - Lampard, Butt, Hargreaves - Rooney - Defoe Owen.

Ausztria Belfastban lép pályára, Hans Krankl kapitány nem jelölheti csapatába Mario Haast, Joachim Standfestet és Anton Ehmannt sem, örömöt maximum az okozhat számára, hogy Rene Aufhauser és Andreas Ivanschitz is jelezte, vállalja a szereplést. Eddig három alkalommal meccselt az osztrák együttes Észak-Írországban, mindháromszor ki is kapott: 1983-ban 3-1-re, 1991-ben 2-1-re, 2000-ben pedig 5-3-ra győztek a hazaiak.

A csoport harmadik mérkőzésén Wales Lengyelországot fogadja Cardiffban, Mark Hughes kapitány úgy véli, csapatának a győzelem jelenti az utolsó esélyt a világbajnoki szereplés kivívására.

a szerdai program
Azerbajdzsán - Anglia, Baki 18.30
Wales - Lengyelország, Cardiff 21.00
Észak-Írország - Ausztria, Belfast 21.00