Vágólapra másolva!
Szieben László, a Magyar Labdarúgó Liga elnöke mint a magyarországi licencmenedzser adminisztrációs ellenőre azzal a kéréssel fordult az engedélyeket kiadó európai szövetséghez, hogy méltányossági alapon, a szeptember 13-án beérkezett dokumentáció alapján járjon el az UEFA illetékes testületénél a Siófok FC Kft. licence ügyében.

Csertői Auréllal együtt tavaly Siófokon is kemény évet húztak le közösen, ám Kuttor Attila szerint a fehérvári együttesnél kuszább a helyzet, mint amilyen a Balaton partján volt.

- Mi a különbség a balatoni és a mostani együttes között? - kérdeztük Kuttort.
- Elsősorban az, hogy tavaly Siófokon minden játékos tulajdonképpen befektetett, pontosabban azért maradt a klubnál kisebb pénzekért, mert jó szereplés esetén még előnyösebb szerződést köthetett, ami végül a nagy menetelés végén így is lett. Jelenleg Székesfehérváron viszont annyiban más a helyzet, hogy a végül ide igazolt futballistáknak más ajánlataik is akadtak, mégis a sóstói stadiont választották.

- Lehet, hogy ők azóta megbánták a döntésüket?
- Könnyen lehet, hiszen a klubnál az anyagi és a szakmai helyzet - finoman szólva is - rendezetlen.

- A szakmai rendezetlenség az anyagi függvénye?
- Annyiban igen, hogy a pénzügyi problémák miatt a játékosok nem képesek teljesen a futballra koncentrálni, elvégre egzisztenciális gondjaik vannak, márpedig egy edzőnek nehéz így csapatot építenie. Továbbá az is hátráltatta a szakmai munkát, hogy Csertői Aurél tíz nappal a bajnokság előtt vette át az irányítást, ennyi idő alatt azonban nem könnyű egy új játékrendszert begyakoroltatni. Ehhez hozzájárult még, hogy kifejezetten kegyetlen volt a sorsolásunk, hiszen az első négy fordulóban a három bajnokesélyessel, a Fradival, az Újpesttel és a Debrecennel is találkoztunk. Ehhez a szériához szépen illeszkedik a következő bajnokink, mivel az éllovas ZTE-hez megyünk, azaz Egerszegen újabb nehéz kilencven perc vár ránk, ám elkeseredésről szó nincs, a magam részéről hiszem, hogy elindulunk felfelé.

- Miért ennyire optimista?
- Azért, mert a Pécs ellen, ha nem is jól játszva, de legalább csúszva-mászva hoztuk a három pontot, és ez a győzelem egyértelműen önbizalmat adott a csapatnak. No meg azt is remélem, hogy hamarosan a klub anyagi helyzete is stabilizálódik. Igaz, ebben nem csak én bízom az öltözőben.

Bánki József