Élet a topligákon kívül
2003. június 04. 13:41
Nem túlzás azt állítani, hogy az idei belga labdarúgó-bajnokság kizárólag egy csapatról, a Club Brugge-ről, vagy ahogyan "magyarosan" írjuk, az FC Bruges-ről szólt. A csapat a tavalyi ezüstérem után jogot szerzett a BL-selejtezőben való indulásra, s a román Dinamo Bucuresti (3-1, 1-0), majd az ukrán Sahtar Donyeck (1-1, 1-1, tizenegyesekkel 4-1) kiverése után a Bajnokok Ligája első körében a H csoportba került. Ott a Galatasarayt legyőzte hazai pályán, a visszavágón 0-0-s döntetlent ért el, csakúgy, mint a Lokomotiv Moszkva ellen, így öt ponttal a harmadik helyen végzett. Ezzel a belga együttes átkerült az UEFA-kupába, ahonnan viszont kettős vereséggel (1-2, 0-1) kiesett a német Stuttgart ellenében.
A bajnokságban folytatódott a diadalmenet, hat fordulón keresztül százszázalékos volt az együttes, az első döntetlent szeptember 28-án, az Antwerpen otthonában érte el a gárda (2-2), s csupán a hullámvölgyes időszakban kapott ki a St. Truidentől 5-2-re - akkor, amikor a nemzetközi porondon is szenvedett a Stuttgart ellen.
A bajnokság felénél Trond Sollied együttese már 11 pontos előnnyel állt az élen, a 2002-es év utolsó meccsén könnyedén verte 3-0-ra a Lommelt. Azt a Lommelt, amely a szezon során becsődölt, megszűnt, így a liga kénytelen volt kizárni a bajnokságból, s törölni az összes eredményét. Ezzel azonban nem járt rosszul a gárda: az utolsó három fordulóra ugyanis kilencpontos előnnyel vágott neki, s miután május 3-án pontot szerzett a St. Truidentől, matematikailag is bebiztosította a bajnoki címét.
Meg is kezdte azonnal az erősítést a csapat, elsőként kapusposzton szeretett volna előrelépni, hiszen a veterán, 40 éves Dany Verlinden mellett két rutintalan hálóőrt, a szlovén Nemecet és a belga Stijnent tudott csak felmutatni. A pletykák szerint a klub szemet vetett két magyar hálóőrre is, de végül Babos Gábor (Breda) és Sáfár Szabolcs (Salzburg) helyett az NK Dinamo Zagreb hálóőre, Tomislav Butina lett a szerencsés kiválasztott.
További jó hír a Bruges-drukkerek számára, hogy a gárda norvég vezetőedzője, Trond Sollied három évvel meghosszabbította a szerződését. Sollied 1998-ban érkezett Belgiumba, korábban az FK Bodö/Glimt és a Rosenborg együttesénél dolgozott. A Gent után 2000 őszén szerződött Bruges-be, s vezette bajnoki aranyéremig a csapatot. "Jobbak leszünk, mint valaha, csak kerüljenek el bennünket azok a sérülések, amelyek idén sújtották a csapatot. Ha így lesz, akkor sokra vihetjük a Bajnokok Ligájában" - fogadkozik a tréner.
A BL-ben a Bruges mellett (amely a harmadik körben csatlakozik a mezőnyhöz) az ezüstérmes Anderlecht is szerencsét próbálhat.
A Bruges bajnokcsapata:
kapusok: Dany Verlinden, Dejan Nemec (szlovén), Stijn Stijnen
védők: Olivier de Cock, Timmy Simons, Milan Lesnjak (szerb-montenegrói), Peter Van der Heyden, Tjorven de Brul, Hans Cornelis, Birger Maertens, Karel Geraerts, Marek Spilár (szlovák)
középpályások: Philippe Clement, Gert Verheyen, Gaëtan Englebert, Nastja Ceh (szlovén), Szerhij Szerebrennyikov (ukrán), Kevin Roelandts, Alin Stoica (román)
csatárok: Bratislav Ristic (szerb-montenegrói), Sandy Martens, José Duarte (brazil), Andrés Mendoza (perui), Rune Lange (norvég), Sebastian Hermans, Tim Smolders, Bengt Saternes (norvég)
A belga bajnokság végeredménye:
|
| m | gy | d | v | gk | p |
1. | FC Bruges | 32 | 25 | 4 | 3 | 96-33 | 79 |
2. | Anderlecht | 32 | 23 | 2 | 7 | 72-31 | 71 |
3. | Lokeren | 32 | 18 | 6 | 8 | 69-51 | 60 |
4. | Saint-Truiden | 32 | 16 | 8 | 8 | 63-44 | 56 |
5. | Lierse | 32 | 16 | 8 | 8 | 51-41 | 56 |
6. | Genk | 32 | 16 | 7 | 9 | 73-52 | 55 |
7. | Standard Liege | 32 | 14 | 8 | 10 | 53-39 | 50 |
8. | Gent | 32 | 15 | 2 | 15 | 49-55 | 47 |
9. | Mons | 32 | 13 | 4 | 15 | 45-45 | 43 |
10. | Westerlo | 32 | 12 | 4 | 16 | 39-46 | 40 |
11. | Beveren | 32 | 12 | 2 | 18 | 50-69 | 38 |
12. | Antwerp | 32 | 9 | 7 | 16 | 44-55 | 34 |
13. | Mouscron | 32 | 9 | 5 | 18 | 42-72 | 32 |
14. | Germinal BA | 32 | 8 | 7 | 17 | 49-57 | 31 |
15. | LaLouviere | 32 | 7 | 9 | 16 | 34-44 | 30 |
16. | Charleroi | 32 | 6 | 9 | 17 | 39-66 | 27 |
17. | Mechelen | 32 | 4 | 6 | 22 | 18-86 | 18 |