Vágólapra másolva!
A Békéscsaba a REAC, a Haladás pedig a Nyíregyháza otthonában szerzett egygólos előnyt a labdarúgó Arany Ászok Liga osztályozójának első mérkőzésén.

Április 30-án elsőfokon öt élvonalbeli együttes kapta meg az első osztályú szerepléshez szükséges UEFA-klublicencet, a fellebbviteli testület a hét elején további hét, az elmúlt idényben az NB I-ben szerepelt csapat és a másodosztályban első Bp. Honvéd számára is megadta az indulási jogot. Erről Huszár István, az MLSZ nemzetközi osztályának vezetője tájékoztott.

2További négy együttes, a Vasas, a Kaposvár, a Diósgyőr és a Nyíregyháza kérelmezte, hogy július 7-ig mutathassa be a fennmaradó dokumentációkat és erre lehetőséget kaptak" - mondta Huszár István. Ugyanakkor kiderült, a szerdán az NB I-ért vívott osztályozón a Békéscsabától vereséget szenvedett REAC nem kért licencet. Arra a kérdésre, miszerint erre még lesz-e lehetősége, Huszár István úgy nyilatkozott: tudomása szerint nem.

Az UEFA az élvonalbeli klubok számára előírt licenc kiadása során azt vizsgálja, a klub eleget tud-e tenni a pénzügyi, személyügyi és infrastrukturális kritériumoknak.