Vágólapra másolva!
A szerdai UEFA-kupa-döntő után a spanyolok ünnepelnek, míg a franciák az elmulasztott lehetőséget siratják, és Fabien Barthez kiállítását vitatják. Christophe Bouchet marseille-i elnök levélben fordul az UEFA-hoz Pierluigi Collina játékvezető ténykedése miatt. 

A spanyol lapok természetesen nagy terjedelemben foglalkoztak az újabb nemzetközi sikerrel, a Marca nem fukarkodik a dicsérettel: "A Valencia göteborgi teljesítményével méltó arra, hogy bekerüljön a történelembe. A duplázással valóra vált egy város álma, és kárpótolták a spanyol labdarúgást az idei gyengébben sikerült nemzetközi szereplésért. Ez a diadal még fényesebb jövőt ígér a Valencia számára."

Az AS azt is tudja, mi volt a recept a győzelemhez: "A Valencia erőssége a megbízhatóság és a csapatmunka, ennek köszönhetően tudtak szeptember óta magabiztosan menetelni egészen a diadalig. Mista duplájával megkoronázta a klub eddigi legdicsőségesebb szezonját, és egyben kivívta magának a mérkőzés embere címet."

A másik oldalon a tizenegyes van a középpontban, a L'Equipe például úgy véli, hogy az első félidő végéig a franciák uralták a meccset: "Mi történt volna, ha a sors nem lett volna ilyen kegyetlen a negyvenötödik percben? Marseille-ben mindenkinek megvan a saját véleménye a dologról. A játékosokhoz hasonlóan a kikötővárosban is úgy gondolják, hogy győztek volna, ha nincs a kiállítás. Így viszont zsinórban tizenegyedik idényét is üres kézzel zárja a Marseille, és a csapat sikerekben gazdag történetében fájó emlék lesz a göteborgi finálé. A nagyszerű menetelés a döntőig, az első félidő bátor és precíz játéka és a játékosok elszántsága arra utaltak, hogy a várakozásnak vége. Mégis a Valencia hódította el létszámfölényének és rutinjának köszönhetően azt a trófeát, amelyet francia egyesület még soha nem tudott megnyerni. A spanyolok büszkék lehetnek idei teljesítményükre, de nem focizták le a Marseille-t, amely tizenhárom éven belül harmadik döntőjét vesztette el (1991, 1999, 2004)."

A győztes hadvezér, Rafa Benítez az ünneplés pillanataiban már a jövőre is gondolt: "Büszke vagyok a fiúkra és magamra, de fontos, hogy megőrizzük a győztes mentalitást, éppen ezért új célokat tűzünk ki magunk elé. Az idény elejétől kezdve hangsúlyoztuk, hogy igazi csapat vagyunk, és ez bizonyult a legfőbb fegyverünknek."

Jose Anigo érthetően csalódottan nyilatkozott, négy hónap alatt nagszerű gárdát rakott össze, a végső siker azonban elmaradt : "Az első játékrészben inkább nekünk voltak lehetőségeink, jól kezdtünk és zavart okoztunk párszor a spanyolok védelmében. A kiállítás szerintem túl szigorú döntés volt, onnantól már elúszott a hajó. Az eddigi szereplésünkkel nagy örömet okoztunk szurkolóinknak, sajnálom, hogy pont a legfontosabb mérkőzésen buktunk el. Az azért örömteli, hogy a csapat megtanult küzdeni és ígéretes jövő előtt áll. A következő szezonban számolni kell majd velünk a francia bajnokságban."

[origo]/MTI