Vágólapra másolva!
További négy bajnokságban avattak bajnokot Európában: Hollandiában, Bulgáriában, Szerbia és Montenegróban valamint Törökországban is eldőlt az aranyérem sorsa. Görögországban a kupadöntő okozott izgalmakat, míg Franciaországban továbbra is nyílt a küzdelem, miután mindhárom éllovas nyerni tudott.

Az Olympiakosz együttese az elmúlt években egyeduralkodónak számított Görögországban, a pireuszi gárda a legutóbbi hét bajnoki címet egyaránt begyűjtötte, de könnyen lehet, hogy az idén a Panathinaikosz átveszi az uralmat Hellászban. Pár fordulóval a zárás előtt ugyanis a Pana áll az élen, ráadásul a hét végi kupadöntőn meglehetősen simán győzte le legnagyobb riválisát.

A fináléban rögön az első percektől kezdve a Panathinaikosz játszott fölényben, és már a harmadik percben megszerezte a vezetést, miután a német középpályás, Markus Münch beadását a válogatott csatárát, Dimitrisz Papadopulosz értékesítette.

Az Olympiakosznak nem sok köze volt a meccshez, és a Pana negyedóra alatt akár el is dönthette volna a kupa sorsát, de a ciprusi támadó, Mihalisz Konsztantinu két nagy helyzetet is elpuskázott. A pireusziak trénere, a veterán Nikosz Alefantoszt (akinek kinevezése a menesztett Oleg Protaszov helyére két hónappal ezelőtt nagy meglepetést okozott) már az első játékrészben két cserét is végrehajtott annak érdekében, hogy felrázza együttesét: Grigorisz Georgatosz helyére (akit a játékvezető egy durva belemenés után akár ki is állíthatott volna) már a 14. percben behozott egy csatárt, Lambrosz Hutoszt, majd a 22. minutában a középhátvéd Szpirosz Vallasz helyett egy támadó középpályást küldött be Dimitrisz Mavrogenedisz személyében.

Ezek a lépések sem hozták meg azonban a várt javulást, a Panathiaikosz továbbra is jobban futballozott, Alefantosz pedig a második félidő közepén a harmadik cseréjét is kihasználta: a cserecsatárt, Hutoszt hozta le, és egy másik támadót, a lengyel Marcin Kuzbát állította be.

Az Olympiakosz pedig némileg váratlanul ki is egyenlített, bár a cserének ehhez nem sok köze volt, ugyanis az első perctől kezdve a pályán lévő Predrag Djordjevics beadását a brazil Giovanni helyezte a kapuba. Ám mielőtt a pireusziak túlságosan is belelkesültek volna, Konsztantinu jóvátette az első félidőben elkövetett hibáit, és két perccel az egyenlítés után ismét a Panathinaikoszt juttatta vezetéshez, majd tíz perccel a lefújás előtt bebiztosította a győzelmet. Az Olympiakosz végén még egy piros lapot megúszott, hiszen az uruguayi Nery Castillónak is volt egy rendkívül alattomos belépője, de ennek már nem volt sok jelentősége.