Vágólapra másolva!
Alacsony színvonalú mérkőzésen az Újpest 1-0-ra győzött az Üllői úton a Ferencváros ellen a labdarúgó Arany Ászok Liga 26. fordulójában, s tíz év után nyert ismét vendégként a fővárosi rangadón. A zöld-fehérek sorozatban harmadszor kaptak ki, ráadásul ezeken a találkozókon még gólt sem szereztek.

Pintér Attila, a Ferencváros vezetőedzője: "Játékosaink zöme mindent megtett a sikerért, néhányan viszont nem érezték át kellően, hogy a Fradi-szurkolóknak mit jelent az Újpest elleni mérkőzés. Az Újpest egységesebben futballozott, ugyanakkor egyre nehezebb megemészteni, ami hetek óta történik velünk: sorozatban állítják ki a játékosainkat, jogtalan büntetőket fújnak be ellenünk a játékvezetők, mint tették azt a mostani rangadón is. Csapatunkból ezúttal kevés játékost dicsérhetek, mindenekelőtt kapusunkat, Szűcs Lajost, aztán Tököli Attilát, s talán az első félidőbeli harcosságáért Marek Penksát. Alig várom, hogy a sérültek és az eltiltottak visszatérjenek, ugyanis az edzőmérkőzésen alkalmazott játékrendszerünkből meghatározó futballisták hiányoznak mostanában."

Mészöly Géza, az Újpest vezetőedzője: "Ezen a mérkőzésen egyénileg senkit sem szeretnék kiemelni, hiszen az egész csapat remekül küzdött. Bátran kijelenthetem, ezúttal büszke lehetek az egész gárdára, mivel bátran és fegyelmezetten futballozva megérdemelt sikert értünk el tíz év után az Üllői úton. Kár, hogy az első félidei helyzeteinkből nem értékesítettünk legalább egyet, igaz, azoknál a ziccereknél Szűcs Lajos bravúrosan hárított, vagy a kapufa mentett. Télen remekül felkészített együttest vehettünk át, mostanában pedig egyre egységesebb a társaság, különböző programokon veszünk részt, ami szintén az összefogást erősíti. A bajnokság hátralévő részében nem gondolkodunk konkrét helyezésben, mindig a következő ellenfélre koncentrálunk, hiszen ha az MTK-t legyőznénk, igazán közel kerülhetnénk a tabella első három helyezettjéhez. Ez is jelzi, milyen fontos győzelmet arattunk a Fradi ellen."

Bánki József