Vágólapra másolva!
Az elmúlt héten rengeteg extraklasszis teljesítmény volt a világ futballpályáin: meglehetősen ritkán fordul elő, hogy egy játékos mesternégyest érjen el, a hét végén azonban rögtön három ilyen is akadt. Természetesen Henry, Júlio Baptista és Zahora is ott van álomcsapatunkban, amelybe ezúttal két, Dél-Amerikában futballozó labdarúgó is bekerült.
Teddy Richert (francia, Sochaux): A francia ligakupa döntője rendkívül izgalmas mérkőzést hozott, és a trófea sorsa csak a büntetőrúgások során dőlt el. A főhősnek a Sochaux kapusa, Richert bizonyult, aki már a rendes játékidőben is több pazar védést bemutatott, majd a büntetőpárbaj során kollégája, Mickael Landreau, illetve Pascal Delhommeau tizenegyesét is kifogta.
Pedro Boada (venezuelai, Deportivo Tachira): A venezuelai labdarúgás megerősödésére a válogatott jó eredményei mellett a Deportivo Tachira remek Libartadores-kupa szereplése is bizonyíték. A csapat továbbjutott csoportjából, és a legutóbbi játéknapon a River Plate ellen idegenben szerzett pontot, köszönhetően többek között a jobbhátvéd Boadának, aki gólt is szerzett az argentinok ellen.Dejan Stefanovic (szerb, Portsmouth FC): A Pompey becenévre hallgató gárda a múlt héten nagy lépést tett a bennmaradás felé, hiszen mindkét mérkőzését megnyerte. Húsvét hétfőjén a Birmingham Cityt, majd szombaton a Manchester United győzte le a gárda, és a csapat szerb középhátvédje, Stefanovic mindkét összecsapáson remekelt, a Birmingham ellen még gólt is szerzett.Fernando Couto (portugál, Lazio): A római együttes azt az Anconát fogadta, amely csak a múlt héten szerezte meg első győzelmét a Serie A-ban, és a fővárosiak kicsit könnyedén is vették a találkozót. Végül azért sikerült nyerniük, de ehhez a középhátvéd Couto két találatára is szükség volt.Maximiliano Pellegrino (argentin, Vélez Sarsfield): A kilencvenes évek végén már játszott egy Pellegrino nevű védő a Vélezben, ő jelenleg a Valencia oszlopos tagja. Nem tudjuk, hogy az argentin klub jelenlegi, hasonló nevű bekkje rokona-e a másiknak, de annyi biztos, hogy ő sem rossz futballista: a hét végén az Estudiantes elleni bajnokin például két találatával eldöntötte a három pont sorsát.
Francisco Rufete (spanyol, Valencia CF): A hispán gárda ugyan elveszítette pontelőnyét a Primera Divisiónban, de nem kis küzdeni tudásról tett tanúbizonyságot, amikor a Sociedad ellen kétgólos hátrányból egyenlített ki az utolsó negyedórában. Rufete ezen a meccsen nem villogott annyira, ellenben a hétközi, Bordeaux elleni UEFA-kupa mérkőzésen a mezőny legjobbja volt.Laurent Batlles (francia, Olympique Marseille): Az OM jó hetet zárt, hiszen az UEFA-kupában bejutott a legjobb négy közé, és a bajnokságban is begyűjtötte a három pontot. Utóbbi mérkőzésen a Bordeaux ellen Batlles szerezte a győztes találatot, aki az Internazionale elleni találkozón is jól futballozott.Júlio Baptista (brazil, Sevilla FC): Úgy látszik, az elmúlt hét a mesternégyeseké volt, hiszen három labdarúgó is végrehajtotta azt a bravúrt, hogy egy találkozón négyszer talált be. A Sevilla focistája, Júlio Baptista a Racing Santander elleni bajnokin rúgott négy gólt - nem csoda, hogy Carlos Alberto Parreira meghívta őt a válogatottba, vagyis a Puskás Ferenc stadionban is láthatjuk majd őt.Luis García (spanyol, FC Barcelona): A katalán együttes két meccset is játszott a múlt héten, és míg a Betis ellen egy döntetlent ért el, a Málaga gárdáját simán legyőzte. Utóbbi meccsen a csapat egyik legjobbja Luis García volt, akivel a vendégvédők nem nagyon tudtak mit kezdeni: a bal oldali középpályás egy góllal és egy gólpasszal vette ki a részét a győzelemből.
Thierry Henry (francia, Arsenal FC): Sokan azt gondolták, hogy a BL-ből való kiesés után az Arsenal összeomlik majd, ehelyett az Ágyúsok tovább menetelnek a bajnokságban. Ennek legutóbb a Leeds United látta a kárát, és főleg Henry volt elemében, aki egymaga négyszer vette be a leedsiek kapuját.Dario Zahora (horvát, Dinamo Zagreb): Nem Henry volt az egyetlen mesternégyest szerző labdarúgó a múlt héten. A Dinamo Zagreb futballistája, Zahora szintén négy alkalommal talált be, és bár az ellenfél csak az NK Rijeka volt, teljesítménye így is figyelemre méltó. A támadó egyénként a szezon során már 14 gólt ért el, vagyis nem egyszeri remeklésről van szó.