Vágólapra másolva!
Az elmúlt hét egyértelműen a nemzetközi kupák jegyében telt el, a Bajnokok Ligájában egymást érték a szenzációs meglepetések, és az UEFA-kupa is remek mérkőzéseket hozott. Így aztán e heti álomcsapatunkban csupa olyan futballista szerepel, aki a kupamérkőzéseken jó teljesítményt nyújtott, igaz, többségükre a hét végi bajnokikon sem lehetett panasz.
Flavio Roma (olasz, AS Monaco): Noha a nagyhercegség csapatának kapusa a Real elleni BL-meccsen néha bizonytalanul mozgott, de amikor kellett, a helyén volt, és hárítani tudott, vagyis kivette a részét a nagy diadalból. A hét végi, Lens elleni bajnokin pedig csapata legjobbjának bizonyult.
Hugo Ibarra (argentin, AS Monaco): A francia együttesnél nem csak a középpályások és a csatárok, hanem a hátvédek is egészen kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a Real Madrid ellen. A jobb oldali védő, Ibarra ráadásul a második félidőben egyre többet ment előre, és egy alkalommal valósággal megalázó megoldást választva sarokkal adta középre a labdát.David Henríquez (chileo, Colo Colo): A chilei csapatoknak az utóbbi időben nem sok babér termett a Libertadores-kupában, a múlt héten azonban a Colo Colo hazai pályán legyőzte a címvédő Boca Juniorst, így még van esélye arra, hogy továbbjusson a csoportból. A meccs egyetlen találatát a hazaiak középhátvédje, Henríquez szerezte, aki a találkozó legjobbjának bizonyult.Jorge Andrade (portugál, RC Deportivo): A galíciai együttes elsősorban remek támadójátéka miatt verhette ki a Milant a BL-ből, de az is nagyon fontos volt, hogy a milánóiak ne szerezzenek gólt a visszavágón, és ezért a luzitán bekk tett a legtöbbet. Andrade ezt követően a hét végi, Villarreal elleni bajnokit is végigjátszotta, és hasonlóan makulátlan teljesítményt nyújtott.Wayne Bridge (angol, Chelsea FC): A Bajnokok Ligája angol negyeddöntőjében a Chelsea a második félidőben jobban futballozott az Arsenalnál, de úgy tűnt, képtelen megszerezni a második találatot, és így a hosszabbítás egyre valószínűbbnek látszott. A csapat balhátvédje, Bridge azonban másként gondolta, és előretörése végén bevette Lehmann kapuját, feltéve a koronát remek teljesítményére.
Ludovic Giuly (francia, AS Monaco): A Real Madrid elleni visszavágón derült csak ki igazán, hogy milyen fontos Giuly a nagyhercegség csapata számára. A középpályás ugyanis nem csak kiemelkedő játékával és két góljával hívta fel magára a figyelmet, hanem azzal is, hogy igazi vezéregyéniséghez méltóan végig űzte-hajtotta társait.Claude Makelele (francia, Chelsea FC): A gall középpályás ugyan nem szerzett gólt az Arsenal ellen a BL-ben, de így is a negyeddöntő legjobb játékosa volt. Fáradhatatlanul robotolt a középpályán, rengeteg labdát szerzett, és azokat szinte mindig jól játszotta meg, ráadásul az egyenlítő találatból is döntő érdemeket szerzett, hiszen Lehmann az ő távoli lövését ütötte ki éppen Lampard elé.Rubén Baraja (spanyol, Valencia CF): A hispán gárda meglehetősen jó hetet zárt, hiszen az UEFA-kupában idegenben sikerült nyernie a Girondins Bordeaux ellen, majd a hét végén a bajnokságban átvette a vezetést. A franciák elleni találkozón Baraja volt az, aki a nagyon fontos egyenlítő gólt szerezte, és a középpályás a Zaragoza elleni bajnokin is csapata vezéregyénisége volt.Maniche (portugál, FC Porto): A luzitán gárda kétgólos előnnyel utazott a lyoni visszavágóra a BL-ben, ám a franciák valósággal nekiestek a vendégeknek, és levegőben lógott a hazai találat, amikor jött Maniche, és kilőtte a rövid felső sarkot. Mindez a második félidő elején is megismételte, ráadásul a hét végi bajnokin is remek teljesítményt nyújtott - ha így folytatja, akkor a nyári Európa-bajnokságon is viszontláthatjuk majd.
Mateja Kezsman (szerb, PSV Eindhoven): A Philips-gyár csapata az UEFA-kupában a Newcastle United ellen akár gólokkal nyerhetett volna, de végül meg kellett elégednie egy 1-1-es döntetlennel. A gólszerző, Kezsman (aki az UEFA-kupa góllövőlistájának élére ugrott találatával) a hét végi bajnokin aztán pótolta a kimaradást, és az FC Groningen ellen mesterhármast vágott.Walter Pandiani (uruguayi, RC Deportivo): A Depor dél-amerikai csatár nagyon fogadkozott a Milan elleni visszavágó előtt, hogy nekiesnek a rossoneróknak, és ígéretét be is tartotta, hiszen villámgyorsan vezetést szerzett csapatának, és végig életveszélyesen játszott. Ezt követően a hét végén a Villarreal elleni bajnokin is betalált, itt is győzelemre vezérelve a galíciaiakat.