Vágólapra másolva!
Kétszer a bajnokság, egyszer az FA-kupában már találkozott egymással az Arsenal és a Chelsea labdarúgócsapata, s miután minden mérkőzést az Ágyúsok nyertek 2-1-re, Arsene Wenger vezetőedző joggal bízik az újabb sikerben a szerdai BL-negyeddöntőben. Eddig egyszer fordult elő, hogy két angol együttes egymás ellen játsszon a legrangosabb kupában: 1978-ben a Nottingham Forest meglepetésre már az első fordulóban búcsúztatta a BEK-címvédő Liverpoolt.

Néhány héttel ezelőtt valószínűleg kevesen gondolták volna, hogy a Real Madridnak gondjai lehetnek a legjobb négy közé jutással, de az elmúlt napokban váratlan kudarcok érték. A Real Zaragoza elleni Király-kupa döntőjének 3-2-es elvesztését sokan csak kisiklásnak tekintették, az Athletic Bilbaótól szombaton elszenvedett 4-2-es kudarcra azonban már felkapta a fejét a futballközvélemény. Egybehangzó vélemény, hogy a madridiak védelme kritikán aluli "teljesítménnyel" rukkol elő, s emiatt akár kínos meglepetés is érheti a Realt a BL-ben.

"Feltétlenül előnyt kell szereznünk hazai pályán, mert életveszélyes lehet az ellenfél a visszavágón. Elég, ha csak a Deportivo La Coruna 8-3-as legyőzését említem" - jelentette ki Carlos Queiroz, a Real portugál vezetőedzője. "Jobban szeretném, ha Morientes nálunk szerepelne. De nem aggódom, biztos vagyok a továbbjutásban."

A negyeddöntő legérdekesebb párharcát a monacói Fernando Morientes vívhatja a madridiakkal, hiszen éppen tavaly nyáron kerül a Realtól mostani együtteséhez. "Különleges találkozók várnak rám, de mindent megteszek azért, hogy megőrizzem hidegvéremet. Nem kell bizonyítanom a madridiaknak, csak magamnak és mostani edzőmnek" - mondta a spanyol válogatott támadó. "A Real az esélyes, de bízunk a nagy meglepetésben. Ehhez keményen és nagy lelkesedéssel kell harcolnunk. Pályára sem lépnék, ha nem bíznék a sikerben."

Kérdés, miként dolgozták fel a monacóiak, hogy elolvadt januárban még 10 pontos előnyük a francia bajnokságban, s a hétvégén átadták az első helyet a szintén BL-negyeddöntős lyoniaknak.

Real Madrid (spanyol) - AS Monaco (francia), 20.45 ó
vezeti: Michel (szlovák)
várható kezdőcsapatok:
Real Madrid: Casillas - Salgado, Helguera, Mejia vagy Pavón, Raúl Bravo - Figo, Beckham, Guti, Zidane - Raúl vagy Solari, Ronaldo.
Monaco: Roma - Evra, Rodriguez, Squillaci vagy Givet, Ibarra vagy Givet - Bernardi vagy E. Cissé, Zikosz, Rothen, Giuly - Prso, Morientes.