Vágólapra másolva!
A hét végi ZTE elleni bajnokin három sárga lapja miatt a Ferencváros együtteséből hiányzik majd Dragóner Attila és Lipcsei Péter, őket nagy valószínűséggel Sorint Botis, valamint Somorjai Tamás helyettesítheti, s visszatérhet a kezdőbe a védő Gyepes Gábor is. A határidő lejárta ellenére még nem fizette ki a támogatói szerződésben foglalt összeget a Ferencvárosnak Kovács Ádám, illetve az általa képviselt Celladam cégcsoport. Illés Béla szerint a Haladás legyőzheti az Újpestet.

A határidő lejárta ellenére még nem fizette ki a támogatói szerződésben foglalt összeget a Ferencvárosnak Kovács Ádám, illetve az általa képviselt Celladam cégcsoport.

Furulyás János klubelnök az egyesület hivatalos honlapjának elmondta: "A Celladam-csoport továbbra is 300 millió forintos késedelemben van. A mai napon nem történt átutalás, és ismereteim szerint az elkövetkező egy-két napban ez nem is valószínűsíthető. Amennyiben ezen a téren napokon belül nem történik változás, természetesen felül kell vizsgálnunk a támogatói szerződést."

Az FTC vezetősége november 25-én jelentette be, hogy a Kovács Ádám vezette vállalkozói csoport lesz az új tulajdonos, míg Várszegi Gábor cége, a Fotex Rt. fokozatosan kiszáll a klub finanszírozásából.

(MTI)