Vágólapra másolva!
Hollandiában és Törökországban is véget ért a téli szünet, és a hét végén folyatódott a bajnokság: a németalföldieknél minden a megszokott mederben ment tovább, mindhárom nagycsapat győzni tudott, a félholdasoknál viszont a listavezető Besiktas, amely eddig veretlen volt, elszenvedte elős vereségét, ráadásul öt focistáját is kiállították. A franciáknál a kupában a PSG nyerte az Marseille elleni rangadót, a Bordeaux-t pedig egy negyedosztályú csapat verte ki.

A legjobb 16 közé jutás volt a tét a Francia Kupában a hét végén, és négy olyan párosítás is akadt, amelyben az alacsonyabb osztályban szereplő gárda ment tovább. A legnagyobb meglepetést ezt a Bayonne-Bordeaux párviadal esetében okozta, hiszen a hazaiak a negyedik vonalban vitézkednek, míg a Girondins a legjobbak között szerepel, de a kiscsapat ennek ellenére 1-0-ra nyerni tudott.

Az inkább sártengerre, mint futballpályára hasonlító stadionban a két együttes közötti tudásbéli különbség nem érvényesült, a hazaiak pedig hatalmas lelkesedéssel és némi szerencsével játszottak: a mindent eldöntő találatát két perccel a hosszabbítás vége előtt szerezte Frédéric Bernaleu egy szabadrúgásból.

A Bayonne egyébként már az előző körben is egy élvonalbeli csapatot vert ki a Guingamp képében, vagyis igazi óriásölőnek számít. Ugyanez elmondható a szintén negyedosztályú Brive-ről, amely szintén hosszabbításban győzte le a második vonalban szereplő, dicső múltú Nancyt, a szebb napokat megélt Stade Reims, amely manapság a harmadik ligában szerénykedik, idegenben győzte le a másodosztályú Gueugnont, míg a harmadosztályú Dijon az Afrikai Nemzetek Kupája miatt alaposan legyengült (a csapatnak hat alapembere is elutazott a kontinensviadalra) élvonalbeli Lens-t verte ki.

Kis híján az óriásölők közé került a harmadik ligában szereplő Valenciennes is, amely a Ligue 1 listavezerőjét, a Monacót fogadta, és gól nélküli döntetlent játszott a nagyhercegség csapatával, ám a büntetőrúgások során Prsóék lába nem remegett meg, így ők mentek tovább.

Az élvonalbeli csapatok közül egyébként a Lenson és a Bordeaux-on kívül a Montpellier, a Toulouse és a Marseille esett ki, de mindegyik egy másik első osztályú csapat ellen. A legnagyobb rangadó természetesen az OM-PSG összecsapás volt, amelyre immár sorozatban harmadszor került sor a kupában három év alatt, és akár az elmúlt két esztendőben mindig, most is a fővárosiak mentek tovább - a párizsiak ezúttal hosszabbításban diadalmaskodtak 2-1-re.