Vágólapra másolva!
Hihetetlen érdeklődés előzi meg a DVSC jövő csütörtöki PAOK elleni UEFA-kupa-visszavágóját. Mivel néhány bérletes nem élt elővásárlási jogával, kedden délelőtt 10 órakor a Royal Casino pénztárainál még 150 jegy várt gazdára, amit röpke öt perc alatt elkapkodtak a Loki-drukkerek. Mint megtudtuk, ezúttal akár 30 ezer jegyet is el tudtak volna adni a klub vezetői, ám ragaszkodtak ahhoz, hogy Debrecenben legyen a visszavágó, így mindössze 7 ezer néző számára lesz hely az Oláh Gábor utcai sporttelepen.

Mindenki biztos volt abban, hogy a bérletesek által hátrahagyott 150 jegy percek alatt elfogy, ami be is igazoldott, hiszen a pénztárosnak éppen csak fel kellett húznia az ablakot, öt perc múlva már zárhatott, ugyanis ennyi idő alatt elfogyott a maradék belépő. Így aztán jövő csütörtökön 7 ezer néző előtt léphet pályára a DVSC és a PAOK, a görög szurkolók pedig hiába igényeltek 3500 jegyet, a debreceniek mindössze az UEFA által a stadion befogadóképességének tíz százalékát kitevő 650-et tudtak biztosítani a vendégek híveinek. A szaloniki drukkerek zöme egyébként repülővel érkezik Ferihegyre, ahonnan buszokkal utaznak Debrecenbe.

Az érdeklődésre jellemző, hogy Horváth Béla, a DVSC korábbi remek kapusa, a klub jelenlegi technikai vezetője kijelentette, erre a mérkőzésre közel 30 ezer jegyet is el tudtak volna adni. A szűkös lehetőségek azonban a sajtó igényeit sem képesek kielégíteni, mivel az Oláh Gábor utcai létesítményben mindössze 35 újságíró számára tudnak munkalehetőséget biztosítani, s csak példaként említette a sportvezető, ennyi tollforgató eleve Görögországból szerette volna akkreditálni magát.

Természetesen erre nincs lehetőség, mint ahogy a magyarországi sajtó képviselői is korlátozott számban lehetnek jelen a mérkőzésen. Nem véletlen, hogy a stadionrekonstrukciós program debreceni elakadása miatt - ami a biztonságot is érinti - mélyeket sóhajtanak a DVSC elöljárói, mindenesetre a PAOK elleni UEFA-kupa-találkozó napján példátlan biztonsági intézkedéseket vezetnek be a hajdúsági fővárosban.

Bánki József