A küzdőszellem diadala

Az elmúlt hét végén nem akármilyen mérkőzést rendeztek a Premiershipben: a két újonc, a Wolverhampton Wanderers és a Leicester City találkozója előzetesen nem vonzott valami nagy érdeklődést, mégis emlékezetes meccs lett belőle, a Farkasok ugyanis úgy nyertek 4-3-ra, hogy a félidőben még a vendégek vezettek 3-0-ra. Mindez megfelelő apropót ad arra, hogy végigtekintsünk a futballtörténelem legnagyobb "fordításain".

A fenti esetek azonban valósággal semmiségnek számítanak ahhoz képest, amit a Charlton Athletic hajtott végre 1957-ben az FA-kupában. A londoniak a később a Liverpool élén világhírűvé vált Bill Shankly által trenírozott Huddersfield Town ellen játszottak, és kevesebb mint félórával a befejezés előtt 5-1-es vesztésre álltak - ráadásul már csak tízen voltak a pályán, mivel egy emberük sérülés miatt lebicegett a pályáról, cserére pedig akkoriban még nem volt lehetőség. A Charlton gólját a szélső, John Summers szerezte, aki a meccs végén megint belelendült, és röpke húsz perc alatt további négy gólt ért el, majd adott egy gólpasszt, és máris a fővárosiaknál volt az előny. A Huddersfield erre teljesen összeomlott - gondolhatnánk, de nem így történt, hiszen a Townnak pár perccel a lefújás előtt sikerült kiegyenlítenie, azonban megint jött Summers, aki elronthatatlan passzt adott csapattársának, John Ryannak, és így végül a Charlton jutott tovább. Az összesen tehát öt gólt szerző és két gólpasszt szerző Summers állítólag később azt nyilatkozta, hogy a szünetben cipőt cserélt, és ez okozta a hatalmas formajavulást.

A háromgólos hátrányból való felállás persze nem az angol csapatok sajátja, a Bajnokok Ligája történetében két alkalommal is előfordult, hogy egy gárda 0-3-ről is meccset tudott nyerni. Abban semmi meglepő sincsen, hogy ezen gárdák egyike egy német együttes volt: a Werder Bremen a BL 1993-94-es kiírásában a csoportkörben 33 perc alatt jutott háromgólos hátrányba hazai pályán a belga Anderlecht ellen. Egészen a 66. percig ez maradt az állás, és amikor Wynton Rufer szépített, a hazai fanatikusok még mindig csak reménykedtek. A norvég Rune Bratseth találatánál már maguk is tűzbe jöttek, akárcsak a focisták, akik az utolsó tíz percben további három gólt rámoltak be a teljesen megzavarodott belgáknak, és a brémaiak így végül 5-3-ra diadalmaskodtak.

A legutóbbi ilyen eset a 2000-2001-es szezonban fordult elő a legrangosabb európai kupában, a résztvevő pedig a Deportivo és a PSG volt. A második csoportkörben lebonyolított összecsapáson a vendég franciák a szakadó esőben a szünetben 2-0-ra vezettek, majd a második félidő elején megint betaláltak, és a hazaiak valószínűleg egy lyukas garast sem adtak volna a győzelmükre. A spanyolok mestere, Javier Irureta azonban másként gondolta, a szünetben becserélte az uruguayi Walter Pandianit, aki két perccel a harmadik francia gól előtt szépített, mire Irureta Diego Tristánt is pályára küldte - és ő is eredményes volt. Ezt követően ismét Pandiani percei következtek, aki újabb két gólt ért el, és mesterhármasával megfordította a találkozót. Mind a négy spanyol találat fejesből született, de a PSG edzője, Luis Fernandez nem ezért mondta a meccs után, hogy a mérkőzést fejben veszítették el.