Vágólapra másolva!
Újabb észak-európai pontvadászatban dőlt el a bajnoki cím sorsa: Oroszországban a CSZKA Moszkva az utolsó előtti fordulóban biztosította be az aranyérmet, amit a legtöbben már jó pár hete előre odaadtak volna az együttesnek. Koreában a címvédő Seongnam sokkal korábban megnyerte a pontvadászatot, a gárda négy héttel a zárás előtt behozhatatlan előnyre tett szert. Hollandiában még csak a bajnokság elején járnak, és a hét végi rangadón a PSV, illetve az Ajax megosztozott a pontokon.

Az ázsiai országban, ahol a tavalyi világbajnokság óta a labdarúgás soha nem látott népszerűségnek örvend, meglehetősen hamar eldőlt a bajnoki cím sorsa, hiszen a címvédő Seongam Ilhwa öt fordulóval a zárás előtt bebiztosította magának az aranyérmet. A klub tavaly csak nagy küzdelemben előzte meg az Ulsan Tigerst, ám most hatalmas fölénnyel bizonyult jobbnak legnagyobb vetélytársánál, hiszen jelenleg 19 pontos, behozhatatlan fórral áll az élen, méghozzá úgy, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott a Tigriseknél.

A Seongnam tulajdonképpen úgy nyerte meg a bajnokságot, hogy nem is volt a pályán, hiszen az Ulsan a szombati játéknapon csak egy döntetlenre volt képes az Anyang Cheetas ellen, és ezzel eldőlt, hogy nem érheti utol riválisát. A bajnokcsapat azért stílusosan ünnepelt, hiszen egy napra rá a szerb Szasa Darkulics találatával legyőzte a Pohang Steelerst.

A klub diadala persze nem volt véletlen, hiszen az egyesület a tavalyi bajnokságot követően összesen hatmillió dollárt költött új focistákra, ami ahhoz kevés volt, hogy az Ázsiai Bajnokok Ligájában jól szerepeljen a gárda, hiszen ott nagy meglepetésre már a csoportmérkőzések után elvérzett a csapat, de a K-League-ben nem akadt vetélytársa az együttesnek.

Az új szerzemények közül különösen az orosz szélső, Gyenisz Laktyonov, valamint a veterán támadó Kim Do-hun leigazolása jött be. A csatárt a Chonbuk Motorstól vették meg 650 ezer dollárért, és a vezetőséget sokan kritizálták, hogy ennyi pénzt költött egy 33 éves játékosra, de Kim alaposan megszolgálta a vételárát, hiszen már 21 gólnál tart a szezon során.