Már hétfőn délelőtt elindult a DVSC küldöttsége a szerdai, Varteks elleni UEFA-kupa-mérkőzésre. A debreceniek hétfőn délután Alsópáhokon tréningeznek, ott töltik az éjszakát is, majd kedden utaznak át Varasdra, ahol este, a szerdai találkozó időpontjában tart tréninget Szentes Lázár vezetőedző.
A Loki tulajdonképpen a legerősebb csapatával kelt útra, hiszen a keretből csupán Máté Péter sérült, a brazil Flavio Pim és Balogh Zsolt ugyan már tréningezik, ám egyelőre egyikük sincs bevethető állapotban. A debreceniek bizakodóak a mérkőzés előtt, s nagy örömükre több szurkoló is jelezte, több százan utaznak Varasdra biztatni Sándor Tamásékat, pedig a busz hajnali öt órakor indul a hajdúsági fővárosból.
Szentes Lázár vezetőedző a pénteki, Pécs elleni bajnoki után csak az eredménnyel volt elégedett, a mutatott játékkal nem. Mint jelezte, ennél sokkal több kell a Varteks ellen, gólt vagy gólokat kellene lőni a továbbjutás érdekében.
Mindez nem lesz könnyű feladat, hiszen a Varteks odahaza 2-0-ra győzött az Inker ellen, amelyet a helyszínen tekintett meg Szentes Lázár és segítője, Kondás Elemér. Az említett siker egyébként tovább javította a Debrecen riválisának eddig is remek hazai mérlegét. A Varteks ugyanis saját publikuma előtt négy mérkőzésből hármat megnyert, egyen döntetlent ért el.
A hajdúságiak természetesen abban bíznak, hogy a varasdi gárda szerdán túlesik az első hazai kudarcélményen.
Bánki József