Vágólapra másolva!
Hétfő délután lemondott Bozsik Péter, a ZTE vezetőedzője. A sorozatban öt bajnoki vereséget szenvedett zalai együttesnek már esélye sincs hat kör után az első hat helyezett közé kerülni, márpedig a tréner szerződésében az áll, amennyiben ez nem sikerül, automatikusan érvényét veszti a megállapodás. Bozsik utódja a ZTE kispadján Mihalecz István, a klub korábbi játékosa lesz.

A legendás Bozsik József fia 2001. január 12-én lett először vezetőedző az élvonalban, a Vasasnál Mezey Györgyöt váltotta. Első sikerét a terembajnokság megnyerése jelentette, majd a piros-kék együttes bronzérmes lett "nagypályán". Ennek ellenére 2001. június 25-én nem hosszabbították meg szerződését, de nem sokáig maradt munka nélkül, három nappal később a ZTE trénere lett.

A zalaiak meglepetésre megnyerték a 2001-2002-es pontvadászatot, majd tavaly augusztus 14-én a Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójában jött a világszenzáció, a Manchester United 1-0-s legyőzése. Augusztus 27-én alaposan fordult a kocka, az angolok 5-0-val küldték az UEFA-kupába a kék-fehéreket. Ott már két megalázó, 6-0-s és 3-1-es vereség következett a Dinamo Zagrebbel szemben, majd a bajnokságban nem jutott a legjobb hat közé a címvédő.

Ekkor már felmerült Bozsik távozásának lehetősége, majd április 25-én erről döntés is született. Ezt június 10-én megváltoztatta a klubvezetés, kétéves szerződést kötött a szakemberrel, de olyan feltétellel, hogy ha hat fordulón át a csapat nincs a legjobb hat között, akkor a megállapodást felbontják. Most így is lett, hiszen a ZTE egyelőre pont nélkül áll, míg a jelenleg hatodik debreceniek már 7-et gyűjtöttek.

Bozsik Péternek tavaly augusztus 20-a alkalmából a vidéki magyar sport színvonalának emelésében kifejtett, valamint az utánpótlás-nevelésben elért kiemelkedő edzői tevékenysége elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozták.

A jelenlegi szezonban ez a második edzőcsere, múlt kedden Détári Lajos távozott a Lombard FC Haladástól, helyére addigi segítője, Gujdár Sándor került.